Az anyós kedden délután ismét megjelent náluk.
A veje már a kapucsengő hangjától gyomorgörcsöt kapott.
– Ki az? – kérdezte reménykedve.
– Anyád – szólt a felesége.
– Nekem?
– Sajnos nem.
A veje sóhajtott egy nagyot, és ajtót nyitott.
– Jó napot, anyuka!
– Neked lehet jó – jött azonnal a válasz.
Az anyós belépett, körbenézett, majd felsóhajtott.
– Hát itt még mindig ugyanaz a szag van.
– Igen – mondta a veje.
– Ez a „saját otthon” illata.
Az anyós levette a kabátját.
– Na és mit csináltál ma?
– Dolgoztam.
– Itthon?
– Igen.
– Az nem igazi munka.
– De fizetnek érte.
– Azért még nem lesz rendes munka.
A veje bólintott.
– Maga szerint mi a rendes munka?
– Amikor az ember elfárad.
– Akkor tegnap maga egész nap dolgozott.
A feleség hangosan felnevetett.
Az anyós viszont csak szűken mosolygott.
– Nagyon vicces vagy.
– Muszáj.
– Miért?
– Mert sírni ciki lenne.
Az anyós ekkor elővette a telefonját.
– Nézd csak, hoztam képeket a nyaralásról!
A veje udvariasan közelebb hajolt.
– Ez itt mi?
– A tengerpart.
– És ez?
– A szálloda.
– És ez a kép?
– Ott ülök a medence mellett.
A veje elmosolyodott.
– Maga minden képen ugyanúgy néz.
– Mert fotogén vagyok.
– Nem…
– hanem mert minden képen úgy néz a kamerába…
– mint aki reklamálni készül a Teremtőnél. 😄
