Gábor megfogadta, hogy ma nem vitatkozik a feleségével, mert a béke olcsóbb, mint az idegsebészet.
Ági megfogadta, hogy ma türelmes lesz… legalább addig, amíg Gábor megszólal.
Gábor leül a kanapéra, bekapcsolja a tévét.
Ági a konyhából kinéz.
„Te figyelsz rám?”
„Persze.”
„Akkor mit mondtam?”
Gábor gondolkodik, mint aki mentést keres a memóriájában.
„Hogy… fontos.”
Ági bólint. Ez rossz jel.
„És miről beszéltem?”
„Rólunk.”
„És?”
„Hogy… beszélnünk kell.”
Ági sóhajt.
„Gábor, szerinted boldog vagyok?”
Gábor érzi, hogy ez csapda.
„Igen?”
„Ez kérdés volt.”
Csend.
A tévében robbanás van, de az most senkit nem érdekel.
Ági folytatja:
„Szerinted jó férj vagy?”
Gábor óvatosan:
„Igyekszem.”
„Az nem válasz.”
„De az irány.”
Ági leül vele szemben.
„Mondd meg őszintén. Mi a legnagyobb hibám?”
Gábor érzi, hogy most egy rossz mondat és alszik a kanapén.
„Túl… maximalista vagy.”
„Maximalista.”
„Igen. Mindent tökéletesen akarsz.”
Ági elmosolyodik.
„És te?”
„Én?”
„Te mi vagy?”
Gábor büszkén:
„Én rugalmas.”
Ági felvonja a szemöldökét.
„Rugalmas?”
„Igen. Alkalmazkodó.”
„Például?”
„Például mindig alkalmazkodom ahhoz, amit te akarsz.”
Ági feláll.
„Na jó. Akkor egy utolsó kérdés.”
Gábor: „Jöhet.”
„Ha most választhatsz: igazad legyen, vagy boldog légy… mit választasz?”
Gábor gondolkodik.
Ez filozófiai kérdés.
Ez élet-halál kérdés.
Végül magabiztosan:
„Boldog lennék.”
Ági mosolyog.
„Jó választás.”
Megindul kifelé a szobából, majd visszaszól a nagy csattanóval:
„Akkor gyere…
és kérj bocsánat.
Mert az igazad már megvolt.” 😳💥
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
































