A férj este halkan nyitotta ki a bejárati ajtót.
Lábujjhegyen lépett be, mint egy betörő a saját életébe.
A nappaliban félhomály volt.
A tévé ment, de a hang le volt halkítva.
A felesége a kanapén ült összefont karral.
Ez mindig rossz jel volt.
– Szia, drágám! – próbálkozott a férj.
– Szia.
– Minden rendben?
– Persze.
– Biztos?
– Ó, teljesen.
A férj tudta, hogy ilyenkor semmi sincs rendben.
Lassan levette a kabátját.
– Mi a baj?
– Semmi.
– Akkor miért nézel így?
– Hogy?
– Mint aki fejben már elásta a holttestemet.
A feleség sóhajtott egyet.
– Hol voltál?
– Bent a fiúkkal.
– Meddig?
– Nem sokáig.
– A telefonod szerint hajnali egyig.
A férj megfagyott.
– Nézted a helymeghatározást?
– Nem kellett.
– Akkor?
– Feltettél egy sztorit véletlenül.
A férj lehunyta a szemét.
– Az kellemetlen.
– Kicsit.
– De figyelj, semmi rosszat nem csináltunk!
– Tényleg?
– Persze!
– Akkor miért volt rajtad napszemüveg éjjel fél tizenkettőkor?
– Stílus.
– És miért énekelted egy virágcserépnek, hogy „testvérem”?
A férj hallgatott.
A feleség már alig bírta nevetés nélkül.
– És az a bevásárlókocsi?
– Milyen bevásárlókocsi?
– Amit hazáig toltatok az utcán.
A férj sóhajtott egy nagyot.
– Az hosszú történet.
– Gondoltam.
A férj leült mellé, majd teljes komolysággal megszólalt:
– Figyelj…
– legalább most már tudod,
– hogy részegen sem csalnálak meg.
– Miből gondoljam?
A férj büszkén kihúzta magát.
– Mert tegnap este…
– még a Lidl automatája is kosarat adott nekem. 😄
