🚒 A TŰZOLTÓSÁG LEGŐRÜLTEBB RIASZTÁSA

„Macska a fán, száz százalék” – mondta Jani.
„Á, biztos valaki megint ráégette a rántást” – kontrázott Béla.
A parancsnok csak legyintett: „Ma nyugi lesz, fiúk. Érzem a csontjaimban.”
Ekkor megszólalt a sziréna.
Mindenki felpattant, mint akit villám csapott meg.

A rádióból egy kétségbeesett hang szólt: „Segítség! Ég a… a… a…”
„Mi ég, asszonyom?” – kérdezte a diszpécser.
„A palacsinta!”
A tűzoltók egymásra néztek, mintha egyszerre hallucinálnának.
„Ez most komoly?” – kérdezte Zoli.
„Riasztás az riasztás!” – mondta Pista bá’, és már indultak is.
A sziréna üvöltött, az autó száguldott, a csapat készen állt a hőstettre.

A címhez érve furcsa látvány fogadta őket.
A ház előtt egy idős néni állt, kezében egy serpenyővel, olyan kétségbeesett arccal, mintha legalábbis a világvége közeledne.
„Jaj, fiúk, olyan szépen sültek, aztán hirtelen füstölni kezdtek!”
A tűzoltók körbenéztek, de sehol semmi tűz.
Csak egy enyhén megpörkölődött palacsinta.

Pista bá’ sóhajtott: „Asszonyom, ez nem tűz, ez… ez gasztronómiai baleset.”
A néni azonban ragaszkodott hozzá, hogy ők mentsék meg a reggelijét.
Zoli odalépett, és hősiesen megfordított egy palacsintát.
A néni tapsolt.

A tűzoltók pedig ott álltak, teljes felszerelésben, sisakban, csizmában, és palacsintát sütöttek.
A szomszédok kijöttek, fotóztak, videóztak, élőztek.
A tűzoltóautó mellett egyre nagyobb tömeg gyűlt össze.
Valaki még azt is megkérdezte, hogy lehet-e kérni egy kakaósat.

A parancsnok már majdnem feladta az élet értelméről alkotott elképzeléseit, amikor a néni megszólalt:
„Fiúk, ez életem legfinomabb palacsintája lett!”
A tűzoltók büszkén mosolyogtak.
A néni pedig hirtelen felkiáltott:
„Várjanak! Van még egy kis gond!”

A csapat összerezzent.
„Mi az, asszonyom?”
A néni elővett egy másik serpenyőt, és így szólt: