🔴 A székely bácsi bemegy a boltba, a kezében egy hatalmas lista.
🔴 A boltos ránéz, és kérdezi:
– Bácsi, ennyi mindent vesz egyszerre?
– Hát, az asszony írta a listát.
– Na, akkor biztos nagy bevásárlás lesz!
– Nem feltétlen.
– Hogyhogy?
– Mert az asszony csak azt írta fel, amit nem enged megvenni.
– Akkor miért hozta el?
– Hogy tudjam, mit vegyek titokban!
+1VICC
A székely faluban elindult a nagy őrület: “Okos a világ”. A városból hazajött a polgármester unokaöccse, hozott laptopot, drónt, meg olyan dumát, hogy “digitalizáció”, és a falunapon kitalálták a legfontosabb új versenyszámot:
„Kié a legokosabb kutya?”
A kocsma előtt állt a fél falu, mint egy élő komment-szekció.
Miklós bácsi – aki mindig hangos, mint a rádió – már nyitotta is a száját:
– Az enyém, a Csibész, olyan okos, hogy ha ránézek, már szégyellem magam.
Béla bácsi csak ült a padon, csendben, mint a hóesés. Mellette a kutyája, Bundi, feküdt, és úgy nézett ki, mintha épp élet-halál harcot vívna… az álommal.
Miklós rámutat:
– Béla, te is indítod azt a… izét? A… Bundit?
Béla lassan bólint:
– Indítom.
Miklós felnevetett:
– De hát az a kutya úgy mozog, mintha a lustaságot feltalálták volna, és ő lenne a szobor róla!
Béla csak ennyit mondott:
– Azér’ ne nézd le.
Miklós már látta magát a dobogón, és odaszúrt:
– Fogadjunk egy hordó pálinkába, hogy a Csibész porrá alázza!
Béla felnézett, mintha hosszú számolás után döntene:
– Legyen.
A falu felhördült, mintha gólt rúgtak volna. Miklós már másnap elkezdte a “kiképzést”. Láttad volna: síp, jutalomfalat, akadálypálya, “ül”, “fekszik”, “forog”, “pacsi”… Csibész úgy teljesített, mint egy túlmotivált fitnesz-influenszer.
Béla meg?
Béla… semmit.
Csak sétált a kutyával a patakig, leült egy farönkre, és beszélgetett vele, mintha ember volna:
– Bundi fiam… a világ tele van okoskodókkal. Te ne legyél olyan.
– Ne kapkodj.
– Ne ugrálj fölöslegesen.
– Aki sokat rohan, az többnyire rossz irányba rohan.
Bundi erre nagyot sóhajtott, és visszadőlt a fűbe.
Eljött a falunap. Volt kürtőskalács, vattacukor, zene, meg az a tipikus hangulat, amikor a néni még délben is azt mondja, hogy “csak egy fröccs”.
A polgármester kiállt mikrofonhoz:
– Kedves falubeliek! Eljött a modern idő! Most megmutatjuk, kié a legokosabb kutya!
A zsűri: a jegyző, a körzeti megbízott, meg a tanító néni. Full komoly arcok, mintha Nobel-díjat osztanának.
1. feladat: “Hozd ide a gazdád kalapját!”
Miklós eldobta a kalapot, Csibész sprintelt, visszahozta, leült, átadta, még kacsintott is. A tömeg tapsolt.
Béla odaszólt:
– Bundi, hozd ide a kalapom.
Bundi ránézett Bélára, ránézett a kalapra… aztán lefeküdt.
Zsűri:
– Hát… ez nem sikerült.
Béla:
– Dehogynem. Csak mérlegel.
A tömeg röhögött, Miklós már dörzsölte a kezét.
2. feladat: “Számolj négyig!”
A tanító néni mondta, Csibész ugatott: vau-vau-vau-vau. Hibátlan. Taps.
Béla:
– Bundi, számolj négyig.
Bundi felült. Ugatott hármat.
A tömeg hahotázott.
Miklós:
– Na, ennyi volt, Béla!
Béla megvakarta az állát:
– Hát… igazából ez már haladó szint. Háromig biztos volt. Négyre még nem akart felelőtlenül ígérgetni.
3. feladat: “Keresd meg a kolbászt, amit elrejtettünk!”
Csibész szimatolt, mint egy nyomozó a krimiben, és két perc múlva előhúzta a kolbászt a bokorból. Ünneplés.
Béla:
– Bundi, keresd meg a kolbászt.
Bundi felállt… elindult… majd szépen besétált a sátor alá, ahol a kolbászok kint voltak az asztalon, és leült.
A zsűri pislogott:
– De… az nem az elrejtett kolbász!
Béla vállat vont:
– Azt mondtam, keresse meg a kolbászt, nem azt, hogy játsszon bújócskát vele.
Miklós már vörösödött, mert érezte: itt valami csúszik. Béla túl nyugodt volt. Az olyan nyugalom, ami gyanús.
A polgármester jött a döntő feladattal, nagy színházzal:
– Na jól van! Utolsó próba!
– A kutyának most ezt kell teljesítenie:
„Hozd ide a falu legnagyobb értékét!”
A tömeg “húúú”-zott. Miklós vigyorgott, mert ő erre is készült: Csibész be volt tanítva mindenre.
Miklós:
– Csibész! A falu legnagyobb értékét!
Csibész elrohant, és két perc múlva visszajött… a falu zászlajával a szájában. Taps, fotók, “ez az!”, a polgármester majdnem elérzékenyült.
Béla csendben odaszólt:
– Bundi fiam… a falu legnagyobb értékét.
Bundi felállt. Lassan. Komótosan, mint aki nem siet elrontani a napot.
Elindult… nem a zászló felé, nem a színpadra, hanem a polgármester asztalához.
Ahol ott volt a fogadás papírja: “Egy hordó pálinka – Miklós vs. Béla.”
Bundi felkapta a papírt, átsétált a jegyzőhöz, letette elé. A jegyző ösztönből aláírta, mert hát “hivatal”.
Bundi ezután átbattyogott Miklós elé, és odanyomta a papírt, mintha csak azt mondaná: “Tessék, itt a valóság.”
A falu elnémult. Olyan csend lett, hogy hallani lehetett, ahogy valaki hátul kibont egy nápolyit.
Miklós hebeg:
– Ez… ez most mi?!
Béla felállt, ránézett Miklósra, és a legszékelyebb nyugalommal odaszúrta a végsőt:
– Hát a falu legnagyobb értéke a pálinka, Miklós.
– Csak a te kutyád dolgozott érte…
– az enyém meg okos volt: nem dolgozni jött, hanem nyerni.
Aztán lehajolt Bundihoz, megsimogatta, és még rátett egy lapáttal, hogy tényleg fájjon (de jó értelemben):
– Na ugye, Bundi… mit mondtam neked?
Bundi ásított egyet, és visszafeküdt.
Béla pedig kimondta a zárómondatot, amitől a fél falu sírva röhögött:
– Ne csinálj semmit… de csináld tökéletesen….!
