Hétfő reggel a főnök már az irodában ült.
Olyan arccal nézte a monitort, mintha személyesen sértette volna meg.
Ekkor kopogtak az ajtón.
– Tessék! – mordult fel.
A dolgozó óvatosan benyitott.
– Főnök, szeretnék kérni két nap szabadságot.
A főnök lassan felemelte a fejét.
– Két napot?
– Igen.
– Milyen alapon?
A dolgozó megköszörülte a torkát.
– Hát… családi okból.
A főnök gyanakodva nézett rá.
– Miféle családi okból?
– Szeretnék végre találkozni velük.
A főnök nem nevetett.
Ez rossz jel volt.
– És pontosan mikor mennél?
– Csütörtökön és pénteken.
– Érdekes – mondta a főnök.
– Pont akkor, amikor jó időt mondanak.
A dolgozó zavartan mosolygott.
– Hát… az időjárással én sem tudok vitatkozni.
A főnök hátradőlt.
– Tavaly is ugyanilyen családi okból mentél el.
– Igen.
– Akkor is jó idő volt.
– Igen.
– És a képeken miért volt nálad horgászbot?
A dolgozó pár másodpercig hallgatott.
– Mert a családommal szeretem őszintén megosztani az örömömet.
A főnök szeme összeszűkült.
– Szóval pecázni mennél?
– Nem feltétlenül.
– Hanem?
– Pihenni.
– Horgászbottal?
– Az csak segít a lelki egyensúlyban.
A főnök felállt, odasétált az ablakhoz, majd visszafordult.
– Rendben. Megadom a két napot.
A dolgozó arca felragyogott.
– Tényleg?
– Igen.
– Köszönöm, főnök!
– Semmiség – mondta a főnök.
– Cserébe csak annyit kérek, hogy hétvégén küldj egy képet a családról.
A dolgozó megkönnyebbülten bólintott.
– Persze, ez sima ügy.
Hétfőn aztán visszajött, barnán, kipihenten, gyanúsan boldogan.
A főnök intett neki, hogy menjen be.
– Na, milyen volt a családi program?
– Nagyon jó – mondta a dolgozó.
– Hoztad a képet?
– Igen.
A főnök megnézte a telefonon a fotót, elmosolyodott, majd szárazon csak ennyit mondott:
– Szép kép… csak egy baj van vele.
– Mi? – kérdezte a dolgozó.
A főnök visszaadta a telefont.
– Hogy a háttérben én ülök ugyanazon a stégen, csak a te halad nagyobb. 😄
