Évekig haragudtam apámra, míg anyám levele el nem mondta az igazat
Gyerekként apám olyan volt, mint egy ajtó, amit sosem tudtam kinyitni. Nem bántott, nem kiabált, és nem volt kifejezetten szigorú. Egyszerűen távolságtartó maradt. Keveset beszélt, az érzéseit pedig mindig elrejtette. Emiatt állandóan a jóváhagyását kerestem, mert úgy éreztem, abból élek. Egy bólintás egy ötös után, egy ritka „Rendben van” az iskolai műsor után. Ennyi is
