Az anyósom „selejtesnek” nevezett, miután elveszítettem az ikreinket, aztán a férjem szeretője állított be hozzám az igazsággal
Az anyósom már attól a perctől kezdve utált, hogy Ádám először hazavitt. Ezt sosem titkolta. A mosolya hideg volt, a dicséretei szúrtak, a csendje pedig ítélkezett. Szerinte mindig kevés voltam. Túl halk, túl érzékeny, túl „gyenge” az ő tökéletes fiához. Ádám ezt látta. Csak épp nem tett semmit. Amikor ikrekkel lettem terhes, azt hittem, változik
