Az após vasárnap délben állított be hozzájuk.
A veje már az ajtónyitásnál érezte, hogy ebből nem ebéd lesz, hanem túlélőtúra.
– Szervusz, fiam! – mondta az após, és olyan erővel veregette vállon, mintha falat vakolna.
– Jó napot, após úr – nyögte a veje.
– Na, hogy megy a sorod?
– Hát… még élek.
– Az kevés – mondta az após.
– Egy férfi ne csak éljen, legyen tartása is!
A veje bólintott.
Tudta, hogy itt most megint ingyenes életvezetési tanácsadás következik.
Az após már be is vonult a nappaliba.
Körbenézett, mint egy hadvezér frissen elfoglalt területen.
– Ez a polc ferde.
– A szőnyeg gyűrött.
– A tévé túl nagy.
– A férfiasságod meg túl halk.
A veje pislogott.
– Az meg milyen?
– Hát hogy nincs benned határozottság, fiam.
Ekkor kijött a feleség is a konyhából.
– Szia, apa!
– Kislányom, én csak próbálok embert faragni ebből itt.
A veje erre csak elmosolyodott, de az a fajta mosoly volt, amitől a villanyóra is visszafelé kezdene pörögni.
Leültek ebédelni.
Az após minden falat mellé egy kritikát is felszolgált.
– A leves túl sós.
– A hús túl puha.
– A krumpli túl krumplis.
– Bezzeg mikor én főztem…
A veje közbevágott.
– Akkor mi történt?
– Hogyhogy mi?
– Hát ezért nem engedték többet?
A feleség köhögésbe fojtotta a nevetést.
Az após szeme összeszűkült.
– Nagyon vicces vagy, fiam.
– Igyekszem, após úr.
Ebéd után az após kiment az udvarra, megnézni a sufnit.
Pár perc múlva visszajött, és csóválta a fejét.
– Ez a polc ott hátul bármelyik percben leszakadhat.
– Nem fog – mondta a veje.
– Miért, megerősítetted?
– Nem.
– Akkor?
A veje nyugodtan kortyolt a kávéból.
– Azért nem, mert arra tettem az ön szerszámosládáját.
Az após megmerevedett.
– És?
– És maga hónapok óta mondja, hogy abban minden értékes szerszáma benne van.
– Pontosan!
A veje bólintott.
– Na látja… ha tényleg értékes, az a polc még az Úristent is megtartja féllábon.
– De ha mégis leszakadna… – mordult az após.
A veje hátradőlt, ránézett, és szárazon odaszúrta:
– Akkor legalább egyszer az életben maga alatt dolgozna valami. 😄
