A feleség ugyanis ott ült a kanapén, ölében a telefonjával, és olyan intenzíven görgetett, mintha épp egy titkos NASA-projektet próbálna megfejteni.
A férj lassan közelebb lépett, óvatosan, mint aki tudja: ha a nő ennyire csendben görget, az vagy kupon, vagy katasztrófa.
– Mi az? – kérdezte rekedten.
– Semmi – mondta a feleség, de olyan hangsúllyal, hogy abból a semmiből minimum három évnyi érzelmi vihar lehetett volna.
A férj leült mellé, pislogott, mint aki próbálja értelmezni a helyzetet, és végül kibökte:
– Csak… ha baj van, mondd el. Nem kell kerülgetni.
A feleség sóhajtott.
– Jó. Akkor elmondom. Megint láttam a bögrédet.
A férj felkapta a fejét.
– Melyiket?
– Azt, amit nem a helyére tettél vissza!
A férj megdermedt.
Nem volt menekvés.
– De… hát csak két centivel raktam arrébb…
A feleség lassan felé fordult, szemében az éltes asszonyok ősi, őszinte igazsága ragyogott.
– Drágám. Két centi? Két centi? Te férfi vagy. Nektek két centi néha egész másnak tűnik.
A férj félrenyelt a saját levegőjén.
– Most… most ez azt jelenti…?
A feleség elnevette magát.
– Azt jelenti, hogy a bögréd ezentúl inkább én rakom el. Te meg…
– Én meg? – kérdezte óvatosan.
– Te meg menj, és ellenőrizd a mérőszalagot a szerszámos fiókban. Csak szeretném, ha végre tisztában lennél a valóságos centikkel.
A férj aznap este csendben elvonult, és állítólag fél órát vitatkozott a mérőszalaggal — ami egyébként teljesen igaza volt.
