A férj belép a nappaliba, és látja, hogy a felesége az asztalnál ül, előtte egy teásbögre, amiből úgy árad a gőz, mintha egy dühös vulkán próbálna üzenni.
A nő fejét lehajtja, valamit firkál, olyan elszántsággal, amit csak akkor látni rajta, amikor leárazás van a lakástextil részlegen.
A férj óvatosan közelebb lép, mert a túlélési ösztöne azt súgja: itt most bármi lehet.
– Mit írsz, kincsem? – kérdezi, és közben belül imádkozik, hogy ne a végrendelete legyen.
A feleség lassan felnéz, mint aki átlát az időn, téren, meg a férje összes hazugságán az elmúlt tíz évből.
– A hibáidat.
A férj szíve kihagy egy ütemet, mint a Wi-Fi, amikor a szomszéd elindítja a mikrohullámút.
– Az összeset?
– Nem. Csak a maiakat. A többi már kész mappában van.
A férj érzi, hogy ezt most óvatosan kell kezelni, mint egy régi aknát, amin már lekopott a piros festék.
– Segíthetek valamiben? – próbál udvariasnak tűnni.
– Persze. Emlékeztess, hol tartottam, amikor legutóbb félbeszakítottál.
A férj úgy feszeng, mint aki rájött: rossz kulccsal próbálja nyitni a lakatot, és lehet, hogy közben saját magát zárta ki.
– Nem akarod… esetleg… törölni a listát? Új lappal indulni? Tudod… friss kezdet, romantika, meg ilyen költői hülyeségek?
A nő felnevet. Az a fajta nevetés, ami nem vidám, hanem olyan „jaj, drágám, fogalmad sincs, milyen közel jársz a végzetedhez” típusú.
– Új lapot? Hát te aranyos vagy. A lista nem törlődik. Csak frissül.
A férj nagyot sóhajt, és leül vele szemben, mintha egy vallatószobában lenne.
– És… mit írtál be legutóbb?
A feleség nyugodtan lapoz.
– Hogy nem vetted észre, hogy levágtam a hajam.
– Dehogy nem vettem észre! – vágja rá a férj. – Csak gondoltam… tudod… nem kell minden változásra azonnal reagálni.
A nő felhúzza a szemöldökét.
– Két hónappal ezelőtt vágtam le.
A férj elnémul. Az agya keresgél, de több a fehér zaj, mint egy régi tévében.
A feleség kissé előrehajol és halk, mélyen szökellő költői hangon megszólal:
– Te néha olyan vagy, mint egy elhagyott csatlakozó. Ott vagy, világítasz, de fogalmam sincs, mire jó.
A férj érzi: most jött el a pillanat, amikor minden férfi lelke csendben elhagyja a testét és felrepül egy jobb dimenzióba.
– Nézd – mondja –, én szeretlek. Csak… nem mindig vagyok… naprakész.
– A routered sem – vágja rá a nő. – De azt legalább újra lehet indítani.
A férj bólint.
– Indíts újra engem is.
A nő elmosolyodik.
– Jó. Akkor mondj valami szépet.
A férj mély levegőt vesz, a szeme csillog, mint aki most találta meg a nagy megoldást.
– Szép vagy, drágám. Mit vágtál a hajaddal?
A nő feláll, becsukja a jegyzetfüzetet, és olyan mosollyal néz rá, amiben benne van minden bosszú és minden szeretet egyszerre.
– Semmit, te csodaember. Csak teszteltelek.
A férj felnevet.
A nő is felnevet.
Aztán a férj abban a pillanatban abbahagyja, amikor meghallja:
– De a listát azért megtartom. Ki tudja, mikor jön jól.
És a nappaliban egyszerre robban ki a nevetés… de a férj valahol mélyen érzi: ez a történet még nincs lezárva. A nőnél az Excel mindig nyitva van….
