A faluban élt egy öreg, mogorva ember, akit mindenki csak úgy hívott: Béla bá’ a zsugori.
Na most, Béla bá’ arról volt híres, hogy még a tyúkoktól is visszakérte a kukoricát, ha nem tojtak másnap.
Egyszer még a saját születésnapjára sem vett tortát, mondván:
– Minek? Úgyis én fújnám el a gyertyát, az meg energiafelesleg!
Na, egy szép napon azonban nagy hírt hozott a postás:
– Béla bá’! Maga nyert a lottón!
– Mennyit? – kérdi Béla bá’ gyanakodva.
– Ötszázmillió forintot!
– Hát… az nem rossz… – mondta, és visszament kapálni, mintha semmi se történt volna.
Két nap múlva a falu összegyűlt a kocsmában, hogy megünnepeljék a hírt.
De Béla bá’ nem ment el. Ő otthon maradt, és egy befőttesüvegbe dugdosta a nyereményről álmodott pénzt – papíron, ceruzával: „ide 10 millió, oda 20 millió…”
Másnap jött a bankigazgató:
– Béla bá’, a pénz megérkezett, mit szeretne vele csinálni?
– Hát… gondoltam, elássuk a kert végébe, ott nem fújja el a szél.
– De Béla bá’, ez nem így működik…
– Ne oktasson, fiam! A múltkor is elástam a húszezrest, és csak a vakond költözött rá, nem a tolvaj!
Na, pár hét múlva már az egész falu rajta röhögött, mert Béla bá’ mindent olcsón akart megúszni:
– Vett egy Trabantot, mert „az keveset eszik”.
– Aztán egy napos-szélcsendes napon kitekerte a benzincsapot, és azt mondta:
„Ha ma nem fúj a szél, legalább spórolok a menetszélből!”
Egy reggel aztán megtörtént a csoda: Béla bá’ eltűnt a faluból.
Csak egy cetlit hagyott a konyhaasztalon:
„Elmentem világot látni. Ha jön a postás, mondjátok meg, hogy a pénzt a diófa alatt találja.”
Két hét múlva levelet kaptak tőle Mallorcáról:
„Kedves falumbeliek! Most jöttem rá, hogy a pénz tényleg nem boldogít.
De ha lenne még belőle, nem bánnám!”
És aláírta:
„Béla bá’, a volt zsugori, jelenleg pezsgőfürdős milliomos.”
Később hazajött a faluba, és azt mondta a postásnak:
– Tudja, fiam, rájöttem valamire.
– Mire, Béla bá’?
– A pénz nem boldogít…
…de rohadtul megkönnyíti a boldogtalanságot!
