Ketten állnak egy szálloda recepciójánál, egy férfi és egy nő. Ahogy a férfi megfordul, véletlenül beleütközik a könyöke a nő m*ll*be. Udvariasan, kissé flörtölve megjegyzi:
– Hölgyem, ha az ön szíve is olyan lágy, mint a keble, akkor biztos meg fog nekem bocsátani.
Mire a hölgy:
– Uram, ha a maga férfiassága olyan kemény, mint a könyöke, akkor a szobaszámom a 264-es!
+1 vicc:
Egy csinos nő ül a vonaton egy kabinban egy katonával.
A katona nagyban falatozik, mire az asszony is megkívánja és megkérdezi:
– Mondja, csinálna nekem is egy kicsike katonát?
– Egy pillanat hölgyem, előbb befejezem az evést.
+1VICC
A székely bácsi reggel felkel, kinyújtózik, és úgy roppan a háta, mintha valaki cserepet törne a verandán.
Előveszi a pipáját, szusszant egyet, aztán ránéz a kapura, ahol már megint ferdén lóg a zsanér.
Morran egyet: „Ej, ezt is nekem kell megcsinálni, mert más úgyse tudja egyenesen felrakni, csak én.”
Kilép az udvarra, és a kutya már csóválja a farkát, mintha csak azt mondaná: „Na, bátyám, ma is lusta leszel, vagy csinálsz is valamit?”
A bácsi csak biccent: „Csinálok, te, csak hadd kezdjem el gondolatban.”
Leül a padra, pipálna, de a dohány elfogyott.
Sóhajt: „Na, akkor le kell menni a boltba… már megint én. Én vagyok itt mindenki lába.”
Elindul a faluba, csoszog szépen, ahogy az élet tanította.
Út közben találkozik a szomszéddal.
„Hová-hová, bátyám?”
„Mennék a boltba, csak előbb eldöntöm, hogy biztos mennék-e.”
A szomszéd kuncog, de hagyja menni.
A bácsi beér a boltba, nézi a dohányt, vakarja a fejét.
„Olyan drága lett, hogy lassan az ember inkább a saját baját szívja el.”
Végre megveszi, indulna haza, de út közben megállítja a rendőr.
„Bátyám, miért nincs magán cipő?”
A bácsi lenéz a lábára.
Valóban nincs.
„Há’ biztos azért, biztos úr, mert elfelejtettem felvenni.”
„És így ment a boltba?”
„Így hát. Minek vegyek fel cipőt, ha úgyis visszajövök még egyszer, mikor a kenyeret elfelejtem megvenni?”
A rendőr csak pislog, próbálja feldolgozni a székely logikát.
„De hát miért nem vett kenyeret rögtön?”
„Azért, biztos úr, mert előbb el akartam dönteni, hogy biztosan elfelejtem-e.”
A rendőr feladja, int neki: „Menjen csak, bátyám…”
A székely elmosolyodik, hazacsoszog, otthon leül a padra.
A feleség kijön, kérdezi:
„Hozott kenyeret?”
„Nem.”
„Miért nem?”
A székely nagyot szusszant, és így felel:
„Azért, asszony, mert mire eldöntöttem, hogy biztos elfelejtem, addigra el is felejtettem.”
A nő felkapja a seprűt, fenyegetően ránéz:
„Aztán most mit csináljak magával?”
A bácsi elvigyorodik, hátradől, és rávágja:
„Ha már így alakult, asszony… legalább ne felejtse el elengedni a nyelét, mielőtt rám suhint!”
És a szomszéd udvarából még aznap este is hallatszott a nevetés — legalábbis a székely szerint.
