🧹 „A takarítónő, aki túl őszinte volt a főnökéhez”
Hirdetés
Egy irodában új takarítónő kezd.
Első nap megjelenik, kezében a felmosó, arcán az a „majd meglátjuk, kik ezek” kifejezés.
A főnök mosolyogva megy oda hozzá:
– Üdv nálunk! Remélem, jól fogja érezni magát!
A takarítónő ránéz, felvonja a szemöldökét:
– Majd attól függ, mennyit koszolnak itt maguk.
A főnök kicsit meglepődik, de udvariasan folytatja:
– Ha bármire szüksége van, csak szóljon!
– Persze. Első körben például jó lenne, ha a férfiak céloznának rendesen a mosdóban.
A főnök megakasztja a mosolyát.
– Hát… igyekszünk…
– Aha. Az előző helyen is ezt mondták. Aztán olyan volt a mosdó, mint egy modern művészeti installáció: random irányokba fröccsenő alkotás.
Hirdetés
A főnök gyors témaváltásba menekül:
– És milyen gyakran szeret takarítani?
– Én? Soha. Csak fizetnek érte.
Az egyik irodista odasúgja a főnöknek:
– Főnök, szerintem ő keményebb, mint a HR-es.
– Az nem nagy teljesítmény – feleli a főnök. – A HR-es egy post-it-tel is megijeszthető.
Később a takarítónő bemegy a konyhába, körbenéz és így szól:
– Na jó, ez itt katasztrófa.
A főnök megkérdezi:
– Miért?
– Mert ezek itt úgy hagyják a bögréiket, mintha a Takarítás Tündéreik lennék!
– Hát… igen… kicsit szétszórtak.
– „Kicsit”? Főnök, ez a hely úgy néz ki, mintha egy óvodáscsoport kávéfüggővé vált volna.
Dél körül a főnök bejelenti:
– Ha végez, jöjjön be hozzám, megbeszéljük a munkarendet!
A takarítónő ránéz:
– Főnök… maga szerint én mikor végzek ezzel a romhalmazzal? Holnap? Jövő húsvétkor?
Hirdetés
Végül a főnök megkérdezi:
– Na, hogy érzi magát nálunk?
A takarítónő elmosolyodik:
– Tetszik a hely!
– Komolyan?
– Persze! Sok munkám lesz, de legalább minden nap látom, hogy nélkülözhetetlen vagyok.
Majd hozzáteszi:
– Maga főnök?
– Igen.
– Na akkor ketten vagyunk így. Maga se tűnik nélkülözhetőnek — de csak azért, mert maga írja az órarendet! 🤣
