
A medve, a farkas és a nyuszika ültek az erdő szélén.
Unatkoztak, mint hivatalban a kávégép péntek délután.
Egyszer csak a medve megszólalt:
– Játsszunk valamit.
– Mit? – kérdezte a farkas.
– Mondjuk dicsekedjünk – mondta a medve.
– Ki mivel? – kérdezte a nyuszika.
– Azzal, hogy ki mitől olyan nagy szám.
A farkas vállat vont.
– Jó, kezdd te.
A medve kidüllesztette a mellkasát.
– Én vagyok az erdő legerősebb állata.
– Ha én pofon vágok valakit, az két nap múlva kel fel.
A farkas bólintott.
– Ez mondjuk erős.
Aztán ő is kihúzta magát.
– Én vagyok az erdő legravaszabb állata.
– Ha én kinézek magamnak egy tyúkólat, reggelre csak a kerítés marad meg.
A medve elismerően hümmögött.
Aztán mindketten a nyuszikára néztek.
– Na, és te? – kérdezte a medve vigyorogva.
– Te mivel dicsekszel?
A nyuszika nyugodtan megvakarta a fülét.
– Hát… én nem vagyok erős.
– Nem vagyok különösebben ravasz sem.
A farkas felröhögött.
– Akkor te itt csak biodíszlet vagy?
– Nem egészen – mondta a nyuszika.
– Akkor mi vagy? – mordult a medve.
A nyuszika körbenézett, majd halkan megszólalt:
– Én vagyok az, aki tegnap mindkettőtökről elpletykálta a vadásznak, hogy hol szoktatok aludni.
A medve megfagyott.
A farkas szeme elkerekedett.
– Mi van?! – üvöltötték egyszerre.
A nyuszika hátralépett.
– Nyugi, fiúk, nincs para.
Abban a pillanatban lövés dördült a távolból.
A medve remegő hangon kérdezte:
– Te normális vagy?!
A nyuszika már futás közben kiabált vissza:
– Nem tudom, de egy biztos:
– az erdőben nem a legerősebbtől és nem is a legravaszabbtól kell félni…
– hanem attól a kis szeméttől, akinek ismerős a vadőr telefonszáma! 😄

































