Ma reggel olyan volt a levegő, mint amikor a tű a lemez végére ér, és hirtelen csak az a halk, sercegős csend marad. Tudod, az a csend, ami nem “nincs hang”, hanem minden emlék egyszerre.
A hírek szerint elment Fenyő Miklós. (2026. január 31-én, 78 évesen hunyt el…) És ha most valaki azt mondja, „áh, a net tele van kamu gyászhírekkel”, arra csak annyit tudok mondani: igaza van – tele van. De ez most sajnos nem az a kategória, ahol egy “oszd meg és imádkozz” posztot kell kinevetni. Ez most az a kategória, ahol az ember ösztönből halkabbra veszi magát.
Fenyő Miklóst 1956 után pár évre Amerikába sodorta az élet, és az ott beszívott rock’n’roll-hangulat később itthon is hallatszott a zenéjén: nem csak játszotta, életérzést hozott. 1967-ben létrehozta a Hungáriát, majd 1968-ban jött a nagy áttörés a Ki mit tud?-on – olyan dalokkal, amelyek ma is azonnal beindítják a ritmust: „Csavard fel a szőnyeget”, „Ha szól a Rock and roll”, „Nem bújok én többé már a subába.”
Díjak, visszaigazolások – amikor a szakma is rábólint
A munkáját nem csak a teltházas koncertek és a közönség szeretete igazolta, hanem azok az elismerések is, amiket nem osztogatnak csak úgy:
eMeRTon-díj (1990)
Huszka Jenő-díj (1996)
Budapestért díj (2008)
És közben meg… milyen fura: vannak emberek, akik nem csak dalokat hagynak maguk után, hanem egy kapcsolót a falon. Amikor felkapcsolod, ugyanaz történik minden generációban: a vállak kiengednek, a láb elindul, és valahogy azt érzed, hogy „jó, oké, ezt még kibírom, megyünk tovább.”
Na, ő pont ilyen volt.
Mert ő nem “csak” énekelt. Ő hangulatot szerelt a hétköznapokba. Olyan, mintha a magyar valóság néha túl szűk kabátját felnyitotta volna egy mozdulattal: tessék, itt egy kis rock and roll, vegyél levegőt, élj már.
És ami nekem a legdurvább: hogy a zenéje tényleg úgy működött, ahogy a régi, rendes dolgok működnek. Nem trendből. Nem kampányból. Hanem munkából, rutinból, szívósságból. A “régi iskola” – amikor felmész a színpadra, és ott nincs kifogás, csak teljesítmény. Aki ebben nőtt fel, tudja: az ilyet nem lehet filterrel pótolni.
A Hungária-érával meg… hát figyelj. Az nem simán zenekar volt, hanem egy nemzeti közérzet-javító. Olyan közös nyelv, amit akkor is beszéltünk, ha amúgy semmiben nem értettünk egyet. A táncparkett ott békekötés volt. A refrén meg “gyere, öcsém, ne filozofálj túl mindent” – és néha tényleg ez mentett meg egy estét. (Meg egy hetet. Meg egy életet.)
És igen, lehet rajta mosolyogni is, mert szerintem ő is ezt kérné:
hogy ne kőszobrot csináljunk belőle, hanem emlékezzünk rá úgy, ahogy élni tanított. Lendületből. Pimaszul elegánsan. Néha kicsit túl hangosan. De mindig úgy, hogy a végén legyen benne valami fény.
Amikor megszólal a Csavard fel a szőnyeget, az nem csak egy szám. Az egy parancs a testnek: „mozdulj”.
A Csókkirály meg nem csak nosztalgia, hanem az a fajta önbizalom, ami akkor is átragad, ha épp semmi okod nincs rá.
És a Hotel Menthol… na az meg konkrétan egy korszak illata. Hajlakk, neon, nyári éjszaka, és a tudat, hogy holnap lesz gond, de ma még nem érdekel.
Közben meg ott van a másik oldala is: az a csendesebb, emberibb rész, amikor megérted, hogy most valahol egy család gyászol. És itt jön a “hagyományos” rész, amit én full komolyan mondok: a tisztelet nem régimódi, hanem alap.
Nem kell mindenből tartalom. Nem kell mindenből vita. Nem kell “én tudom a tutit” okoskodás.
Most inkább az a menő (igen, menő), ha az ember képes kicsit visszavenni, és ember maradni.
Szóval én most ezt hagyom itt, nem nagy beszéddel, hanem egy egyszerű, őszinte gesztussal:
Köszönöm, hogy volt.
Köszönöm, hogy a szürke napokba színt csavart.
Köszönöm, hogy megtanított: néha nem kell megoldani az életet… elég túlélni egy refrénig, aztán még egyig.
És ha van kedved, írj egy kommentet:
– melyik dalhoz köt a legerősebb emlék,
– kivel táncoltál rá először,
– vagy csak annyit: „hallgatom, és most hirtelen megint 18 vagyok.”
Fenyő Miklós teljes koncert
Mert amíg a dalok mennek, addig valahol ő is megy velünk.
Nem a múltban. Bennünk….
2026. január 31-én, 78 évesen hunyt el… (A család kéri a gyász tiszteletét..)
További cikk róla: index.hu
További cikk róla: hvg.hu
