Egy hajléktalan férfi kávét kért a születésnapján – Órákkal később mellettem ült az első osztályon
Tóth Gergő meglepődött, amikor a hajléktalan férfi, akinek korábban kávét vett, felszállt a repülőgépre és mellé ült az első osztályon. Ki volt ez az ember, és miért kért egyáltalán pénzt?
Három hónapja ismertem meg Dórát, aki rövid időn belül az egész világomat felforgatta. Sokan őrültnek tartottak, amiért egy hónap után megkértem a kezét, de nem tudtam figyelmen kívül hagyni azt az érzést, hogy minden a helyére került vele.
„Ő az igazi” – mondogattam magamnak, amikor már a repülőtér felé tartottam, hogy találkozzak Dóra szüleivel először.
– Apa nem könnyű eset – figyelmeztetett Dóra korábban. – Kemény ember, nem adja könnyen az áldását. De hidd el, jó szíve van.
Éppen emiatt tele voltam idegességgel. Az egész jövőm múlott ezen a találkozón. Korán érkeztem a reptérre, hogy legyen időm rendezni a gondolataimat, és átsétáltam egy közeli kávézóba.
Ahogy a forró kávé illata és a halk beszélgetések zsongása körbevett, próbáltam elterelni a figyelmem a közelgő találkozóról.
Ekkor vettem észre őt.
Egy idős férfi lépett be, rongyos kabátban, kopott cipőben. Az arca ráncokkal teli volt, tekintete mégis éberen járt körbe a teremben. Sorra szólította meg az embereket, halk szavakkal kért tőlük egy kis segítséget.
Ahogy közelebb lépett hozzám, udvariasan szólalt meg:
– Elnézést, uram. Tudna adni egy kis aprót? Csak egy kávéra lenne szükségem.
Meglepődtem. A reakcióm először az volt, hogy visszautasítom. Nem azért, mert nem érdekelne, hanem mert manapság az ember már nehezen bízik. Mégis, valami megfogott benne.
– Milyen kávét szeretne? – kérdeztem végül.
– Jamaicai Kék Hegyi kávét – mondta félénken. – Hallottam, hogy az nagyon finom.
Majdnem felnevettem. Ez volt a legdrágább kávé az étlapon.
– Miért pont azt? – kérdeztem.
– Ma van a születésnapom – mondta mosolyogva. – Mindig is ki akartam próbálni. Gondoltam, miért ne ma?
Egy pillanatra elbizonytalanodtam. Biztosan igazat mond? De valami azt súgta, higgyek neki.
– Rendben – feleltem, és felálltam. – Lássuk azt a kávét!
A férfi arca felragyogott. Amikor fizettem, egy szelet tortát is hozzátettem a rendeléshez. Hiszen mi ér egy születésnap torta nélkül?
– Üljön le mellém – mondtam, mikor visszaértem. – Mesélje el a történetét.
Egy pillanatra megtorpant, mintha nem hinné el, hogy komolyan gondolom. Aztán leült, és lassan, tisztelettel a kezébe fogta a gőzölgő csészét.
– Gál András vagyok – kezdte. – Régen családom volt, munkám, házam. Aztán… – sóhajtott egyet – … jött egy sor balszerencse. Nem hibáztatok senkit. Az élet néha ilyen.
