A nagy költözés
Béla éppen a garázsban bütyköli a kocsit, amikor az anyósa megáll mellette.
„Fiam,” mondja az anyós, „azt hiszem, itt az ideje, hogy beköltözzek hozzátok.”
Béla megfagy a pillanattól, de próbál udvarias maradni.
„Mama, biztos benne? Tudja, nálunk kicsi a hely.”
„Ó, nem gond,” legyint az anyós, „elalszom én a nappaliban a kanapén is.”
Béla nyel egyet: „De hát a gyerekek lármáznak, nem tudna pihenni.”
„Semmi baj, szeretem a gyerekek zsivaját, olyan élettel teli!”
Béla beveti a végső érvet: „És a kutyánk? Ő mindenkit megugat, aki idegen.”
„Hát, majd megszokik engem is, hiszen családtag vagyok!”
Eltelik egy hét, az anyós már a nappaliban trónol, és mindent kritizál.
„Bélám, sós a leves!” „Bélám, miért ilyen gyűrött az inged?”
„Bélám, miért nem vágtad még le a füvet a kertben?”
Béla türelme fogy, de a felesége miatt még tartja magát.
Egyik reggel az anyós kijelenti: „Fiam, ma elmegyünk a telekre kertészkedni!”
Béla felsóhajt, bepakolják a szerszámokat, és kimennek a telekre.
A nap tűz, az anyós pedig csak dirigál: „Ott áss, ott gyomlálj!”
Béla órákon át dolgozik a hőségben, míg az anyós egy fa alatt hűsöl.
„Béla, hozz egy pohár vizet!” „Béla, nézd, ott egy bogár, öld meg!”
Végül eljön az este, hulla fáradtan pakolnak össze a kocsiba.
Az anyós a hátsó ülésen elégedetten sóhajt fel:
„Na, látod, fiam, milyen jót tett nekünk ez a kis munka!”
Hirtelen egy hatalmas vihar kerekedik, dörög az ég, villámlik.
A szakadó esőben Béla alig lát ki a szélvédőn, óvatosan vezet.
Egyszer csak egy hatalmas csattanás: a kocsi kereke defektet kap.
Béla kiszáll a sárba, az esőbe, és elkezdi cserélni a kereket.
Az anyós kikiabál az ablakon: „Béla, siess már, megfázom a huzatban!”
Béla csuromvizesen, sarasan végre végez, és visszaül a kormány mögé.
„Mama, kérem, most az egyszer maradjon csendben, koncentrálnom kell!”
Mennek tovább a sötétben, amikor az anyós megint megszólal:
„Béla, én úgy érzem, ez az eső azért esik, mert te nem imádkoztál!”
Béla nem válaszol, csak szorítja a kormányt, amíg fehérek nem lesznek az ujjai.
Hazaérnek, az anyós kiszáll, és a kapuban megáll:
„Tudod mit, fiam? Azt hiszem, én mégis inkább hazamegyek a saját lakásomba.”
Béla szeme felcsillan, a szíve nagyot dobban az örömtől.
„Tényleg, mama? De hát miért döntött így ilyen hirtelen?”
Az anyós szigorúan ránéz, és így szól:
„Azért, mert egész úton egy szót sem szóltál hozzám, és én ilyen unalmas emberrel nem tudok egy fedél alatt élni!”
Béla erre mélyet sóhajt, és így felel:
„Mama, ha tudtam volna, hogy a kussolás a kulcs a szabadsághoz, már az esküvőmön megnémulok!”
