A férj vasárnap reggel belép a konyhába, és látja, hogy az anyósa az asztalnál ül, előtte kávé, jegyzetfüzet, toll.
Olyan arccal, mint aki most értékeli a menye teljesítményét… pontozással.
– Jó reggelt, mama! – mondja a férj túl kedvesen.
– Neked is. – válaszolja az anyós. – Leülhetsz.
Ez sosem jelent jót.
A férj leül.
– Történt valami?
Az anyós belenéz a jegyzetfüzetbe.
– Átgondoltam néhány dolgot.
A férj gyomra összerándul.
– Mit… pontosan?
– A háztartást. A pénzügyeket. A nevelést.
– De hát nincs is gyerekünk…
– Majd lesz. – vágja rá az anyós.
Csend.
A férj próbál viccelni:
– És mire jutott?
Az anyós komolyan ránéz:
– Arra, hogy sokat segíthetnék.
– Hogyan? – kérdi a férj óvatosan.
Az anyós becsukja a füzetet.
– Beköltözöm egy időre.
A férj elsápad.
– Meddig?
A csattanó:
Az anyós elmosolyodik:
– Amíg meg nem tanítalak rendesen férjnek lenni.
A feleség ekkor belép, és nyugodtan megszólal:
– Mama, már megtanítottad. Csak most jöttél ellenőrizni.
Az anyós bólint.
– Pontosan.
A férj csak annyit kérdez:
– Van próbaidő?
Az anyós:
– Neked? Már lejárt.
