A városi ember eltéved Erdélyben, egy poros földúton.
Megáll egy kapu előtt, ahol egy székely bácsi üldögél a padon, mellette egy borzas kutya.
– Jó napot, bátyám! – köszön a városi.
– Attól függ…
– El tudna mondani, merre van a főút?
– Tudnék.
Csend. A városi feszeng.
– És meg is mondaná?
– Ha kérné.
– Kérem szépen.
– Na látja, így mindjárt más.
– Szóval?
– Egyenesen elmegy a nagy tölgyig.
Ott forduljon balra, aztán megint jobbra a pataknál.
– Köszönöm! És az út jó?
– Ahhoz képest.
– Mihez képest?
– Hogy rég volt utoljára út…
– És a kutya nem harap?
hirdetés
– Csak ha éhes.
– Most éhes?
– Attól függ, mit hozott.
– Csak egy csokit.
– Akkor harap.
A városi hátrálna, de a kutya csak nézi.
– És ha futok?
– Akkor utolér. Ha áll, csak bámul.
– És mit javasol?
– Adja ide a csokit. Aztán nézze, ahogy én futok.
Tetszett? Oszd meg az ismerőseiddel is!
hirdetés
