A tanárnő bejön az órára, és látja,
hogy Móricka hátul ül, nagyon vigyorog.
Gyanakodva odaszól:
– Móricka, miért mosolyogsz ennyire?
– Mert apa azt mondta, hogy ma okos leszek! – feleli Móricka.
– Hát ez nagyszerű, de mégis miből gondolja? – kérdi a tanárnő.
Móricka kihúzza magát:
Hirdetés
– Apa azt mondta, hogy aki a leghalkabban ül az órán,
az tűnik a legokosabbnak.
A tanárnő elmosolyodik:
– Rendben, akkor figyelj, és próbáld ki!
Elkezdi az órát, magyaráz a táblánál, és egyszer csak megkérdezi:
– Na gyerekek, ki tudja, hogy mi az a fotoszintézis?
A gyerekek jelentkeznek, de Móricka csak ül csendben, mint egy szobor.
A tanárnő rámutat:
– Móricka, te nem tudod?
– Dehogynem! – mondja Móricka büszkén. – Csak okos maradok!
A tanárnő felsóhajt:
– Móricka… az okos ember nem csak csendben ül.
Hirdetés
Erre Móricka hátradől:
– Akkor apa megint átvert… azt mondta, egész életében így csinálta, mégis vezető lett!
Még több vicc:
A tanárnő bejelenti az osztálynak:
– Gyerekek, ma fogalmazást írunk arról, hogy mi szeretnétek lenni, ha nagyok lesztek.
A gyerekek lelkesen írnak, csak Móricka ül, néz maga elé, majd hatalmas lendülettel elkezd firkálni.
A tanárnő odamegy, kíváncsian belenéz a lapjába.
A fogalmazás tetején ez áll:
„Én szeretnék lenni… postás.”
A tanárnő mosolyog:
– Nahát, Móricka, milyen szép hivatás! És miért pont postás?
Móricka kihúzza magát:
– Mert a postás bácsi egész nap biciklizik, mindenki örül neki, és még pénzt is hoz!
A tanárnő bólogat:
– Ez igaz. De még mit írtál?
Móricka lapoz, a tanárnő olvassa tovább:
„…És azért is jó postásnak lenni, mert anyu mindig azt mondja, hogy ‘Bezzeg a postásnak tudnék örülni minden nap!’.”
A tanárnő elkerekedett szemmel félreteszi a lapot:
– Móricka… beszélnem kell a szüleiddel.
Hirdetés
Móricka ártatlanul néz:
– Jó, tanárnő… akkor majd átadom nekik.
Aztán lehalkítja a hangját:
– Ha legközelebb látom a postást.
