A rendőr egy esős estén áll az út szélén, amikor már a kabátja is felmondta a szolgálatot.
Megállít egy autót, ami túl lassan megy ahhoz, hogy gyors legyen.
Az autó megáll, indexel, vészvillogó, minden tankönyvi.
– Jó estét, rutinszerű ellenőrzés – mondja a rendőr fáradtan.
– Jó estét, biztos úr – feleli az autós olyan udvariasan, hogy az már gyanús.
Papírok előkerülnek, tiszták, nem gyűröttek, nem ragadnak.
A rendőr végignézi, majd felnéz.
– Uram, tudja, miért állítottam meg?
– Sejtem – mondja az autós.
– És miért?
– Mert ma minden jól megy, és ez ritka.
A rendőr elmosolyodik, de gyorsan visszaveszi a komoly arcot.
– Alkoholt fogyasztott?
– Nem, biztos úr.
– Drog?
– Csak koffein, de az is csak reggel.
A rendőr megszondáztatja, nulla.
Körülnéz az autóban.
Minden működik, minden tiszta, még az illatosító se bántó.
– Uram… maga túl normális.
– Tudom – sóhajt az autós.
– Mondja, siet valahova?
– Igen.
– Hova?
– Haza.
A rendőr visszaadja a papírokat.
– Akkor mehet.
Az autós elindulna, de megáll.
– Biztos úr… kérdezhetek valamit?
– Persze.
– Maga miért ilyen ideges?
A rendőr ránéz, majd halkan megszólal:
– Mert maga volt az utolsó normális autós… és most vége a műszakomnak.
