A leendő menyem menyasszonyi partijára úgy mentem el, hogy legfeljebb pár kínos beszélgetésre és udvarias mosolyra számítottam. Arra viszont egy pillanatig sem, hogy úgy jövök el onnan, hogy közben azon gondolkodom, a fiam vajon tényleg ismeri-e azt a nőt, akit feleségül akar venni.
Daniel apja akkor halt meg, amikor a fiam nyolcéves volt. Egyik napról a másikra lettem feleségből és anyából özvegy, aki próbálta valahogy fizetni a számlákat, és enni adni a gyerekének. Ezért elvállaltam az első biztos munkát, amit kaptam.
Takarítottam. Iskolákban, irodákban, rendelőkben, mindenhol, ahol fel kellett mosni, szemetet kellett üríteni, és rendet kellett tenni.
Ezért amikor Daniel hat hónappal ezelőtt felhívott, és azt mondta, „Anya, meg fogom kérni Emily kezét”, ott sírtam el magam egy vödör tisztítószer fölött.
Emily mindig udvarias volt velem, legalábbis kívülről. Melegséget viszont sosem éreztem tőle. Időről időre odaszúrt valamit, például megkérdezte, mikor fogom „többre vinni az életben”. Nyilvánvaló volt, hogy lenéz. Ennek ellenére azt gondoltam, a családi viszonyok sokszor bonyolultak, és idővel még rendeződhet minden. Ezért, amikor meghívót kaptam a menyasszonyi összejövetelre, azt hittem, talán ez egy lépés afelé, hogy jobban kijöjjünk.
Utólag már tudom, hogy már a meghívónál gyanakodnom kellett volna.
Amikor megérkeztem, Emily egy lufikapu mellett állt, halvány rózsaszín ruhában. Rám nézett, alig látható fintor suhant át az arcán, majd ennyit mondott:
,Ó, szóval eljöttél.
,Ki nem hagytam volna, válaszoltam, és felé nyújtottam az ajándéktáskát.
Két ujjal vette el.
,Hm. Aha.
Ennyi volt.
Sem ölelés. Sem köszönöm. Sem az, hogy jól nézek ki.
Aztán Emily felállt, és összecsapta a kezét.
,Rendben, hölgyeim, mondta csilingelő hangon. Mielőtt eszünk, lesz egy kis móka.
Ezután felvett egy tele poharat az asztalról, megfordult, és egyszerűen kiejtette a kezéből.
A pohár darabokra tört a padlón.
A szobában azonnal csend lett.
Emily ekkor rám nézett. Nem a házigazdára. Nem a személyzetre. Rám.
Lehajolt, felvett egy felmosót a cateringasztal mellől, majd odasétált hozzám, mintha ezt az egészet előre kitalálta volna. Aztán mosolyogva felém nyújtotta.
,Mivel nem sokkal járultál hozzá a dolgokhoz, legalább dolgozd meg az ebédedért. Ehhez úgyis hozzá vagy szokva.
Megdermedtem. Valaki zavartan felköhögött, de ezen kívül teljes csend volt. Szinte éreztem, hogy minden szem rám szegeződik.
Emily közelebb tolta a felmosót.
,Na, rajta.
Ránéztem.
Most már tényleg ránéztem.
És akkor megértettem valamit.
Nem zavarban volt. Nem ideges. Nem feszült.
Élvezte.
Élvezte, hogy megaláz.
Abban a pillanatban bennem valami teljesen kihűlt.
Nem vettem el a felmosót.
Helyette letettem a táskámat az asztalra, kinyitottam, és belenyúltam.
Emily összevonta a szemöldökét.
,Mit csinálsz?
Kivettem egy ezüstszínű kulcsot, amelyre egy kifakult kék szalag volt kötve.
Felemeltem, és azt mondtam:
,Ezt szántam az esküvői meglepetéseteknek.
Emily pislogott.
,Ez micsoda?
,Annak a lakásnak a kulcsa, amire Daniellel spóroltunk. Az önerőt akartam nektek ajándékba adni.
A puncsos tál mellett álló egyik nő suttogva csak ennyit mondott:
,Úristen.
Folytattam. Először remegett a hangom, de gyorsan megnyugodtam.
,Tizenkilenc éve takarítok. Dupla műszakokat vállaltam. Lemondtam a nyaralásokról. Addig hordtam a cipőimet, amíg szét nem ment a talpuk. Minden pluszforintot félretettem. Nem azért, hogy bárki megtapsoljon. Hanem azért, hogy a fiam kevesebb teherrel és nagyobb nyugalommal kezdhesse a házaséletét.
Emily úgy bámult rám, mintha hirtelen nem értené a nyelvet.
Rászorítottam a kezemet a kulcsra.
,De ajándékot annak ad az ember, aki megbecsüli.
Azzal felvettem a kabátomat. Hallottam magam mögött, hogy páran kényelmetlenül mocorognak, miközben kisétáltam.
A kocsimig tartottam magam. Ott viszont elsírtam magam.
Nem szépen, csendesen. Hanem úgy, hogy belefájdult a mellkasom.
A volánt markolva csak ismételgettem hangosan:
,Nem fogsz összetörni egy ilyen lány miatt. Nem fogsz.
Hazamentem. Átöltöztem. Letöröltem a rúzsomat. Épp levest melegítettem, amikor Daniel felhívott.
A hangja feszült volt.
,Anya, mi történt?
Azt feleltem:
,Emily megalázott húsz ember előtt.
Nagyot sóhajtott.
,Azt mondja, félreértés volt.
,Félreértés?
,Azt mondta, csak viccelt, te pedig kiviharzottál, miután tartottál valami nagy beszédet a pénzről.
,Daniel, mondtam nagyon halkan, elmesélte azt is, hogy a kezembe nyomott egy felmosót, és azt mondta, dolgozzak meg az ételért, mert én úgyis takarításhoz vagyok szokva?
Csend.
Aztán ennyi:
,Nem.
,És azt is elmondta, hogy ezt szándékosan a vendégek előtt rendezte meg, hogy nevessenek rajtam?
Megint csend lett.
Végül megszólalt:
,Anya… biztos vagy benne, hogy így értette?
Ez majdnem ugyanannyira fájt, mint Emily viselkedése.
Behunytam a szemem.
,Pontosan tudom, mi a különbség a vicc és a megvetés között.
Nem válaszolt azonnal. Végül csak annyit mondott:
,Hadd beszéljek vele.
,Tedd azt, feleltem.
Másnap reggel épp törölközőket hajtogattam, amikor valaki dörömbölni kezdett az ajtómon.
Emily volt az.
Nem a rózsaszín ruha volt rajta. Nem volt kedves hangja. És nem mosolygott.
Csak dühös volt.
Meg sem várta, hogy beinvitáljam, egyszerűen besétált.
,Tudni akarom, milyen játékot játszol.
Ránéztem.
,Tessék?
Összefonta a karját.
,Szándékosan hoztál kellemetlen helyzetbe.
Majdnem felnevettem.
,Én aláztalak meg?
,Igen. Az, hogy mindenki előtt előhozakodtál azzal a lakással, aztán visszavetted, kegyetlen volt.
,Kegyetlen, ismételtem meg.
Rövid szünet után ezt mondtam:
,Az az ajándék Danielnek szólt.
Danielnek és annak a nőnek, akit feleségül vesz. Most már nem vagyok biztos benne, hogy az a nő megérdemli.
Megfeszült az állkapcsa.
,Egy vicc miatt?
,Egy felmosót nyomtál a kezembe, mondtam.
A szemét forgatta.
,Túl személyesre vetted. Ráadásul te nem is érted, hogyan működnek a dolgok az én világomban.
Közelebb lépett.
,Nézzük a valóságot. Te sosem kedveltél engem.
Kifújtam a levegőt.
,Nagyon igyekeztem, hogy kedveljelek.
Úgy tett, mintha ezt meg sem hallotta volna.
,Te mindig azt akartad, hogy Daniel tőled függjön.
Na, itt telt be a pohár.
Az ajtóra mutattam.
,Takarodj a házamból.
De még akkor is maradt, és a lehető legcsúnyább dolgot vágta a fejemhez.
,Tudod, mit szokott mondani? Hogy jó szándékú vagy, de kínossá teszed a helyzeteket. Hogy valójában nem ilesz bele a mi világunkba.
Egy másodpercig levegőt sem kaptam.
