A fiú, aki mindig a jobb oldalon hagyta meg az ágyat – hátha visszajön az anyukája. (Egy árva gyerek szokása, ami éveken át nem változott. Mert a szeretet nem tűnik el, csak átalakul.)
Zalán nyolcéves volt, amikor az anyukája meghalt. Nem hirtelen történt. Hosszú hónapokon át küzdöttek – kórházi látogatásokkal, gyógyszerszagú reggelekkel, és végtelen „majd jobban leszel, ugye?” kérdésekkel. Az anyja mindig mosolygott.
– „Csak egy kis fáradtság, kincsem. Meggyógyulok, ígérem.”
Aztán egyik este már nem jött haza. Az ápolónő azt mondta:
– „Nyugodt volt. Csendben ment el. Sokat beszélt rólad az utolsó napokon.”
Zalán nem sírt. Csak hazament, és lefeküdt az ágyba. Jobb oldalon mindig hagyott helyet. A takaró simán volt kihúzva, a párna érintetlen. Mert azt képzelte: „ha éjjel halkan visszajön, tudjon hol aludni.”
És így telt el három év.
A nevelőotthonban sokszor cikizték:
– „Mit vigyázol annyira arra a másik oldalra? Ott alszik a szellem-mami?”
Ő csak vállat vont.
– „Nem. Ott alszik a remény.”
Tizenhárom évesen már kevesebbet beszélt róla. De még mindig jobbra feküdt. Minden este, ugyanúgy. Még akkor is, amikor hideg volt, még akkor is, amikor beteg lett, vagy mikor rettegve hallgatta, hogy egy másik szobában verekednek.
Egyszer egy új nevelő jött, fiatal nő. Nem tudott semmit Zalánról. Egyik este bejött a szobába, és látva, hogy a fiú fázik, betakarta őt. Megigazította a másik, érintetlen oldalt is.
Zalán felriadt. Megfogta a kezét.
– „Azt ne… ott anyu helye van.”
A nő megdöbbent. Csend lett. Majd halkan csak ennyit mondott:
– „Jó. Akkor ma nem igazítok oda semmit. De ha valaha úgy érzed, hogy nem kell már őrizned… szólj.”
A fiú bólintott. De még sokáig nem szólt.
**
Tizenhat évesen nevelőszülőkhöz került. Új szoba, új ágy. De a szokás jött vele. Mindig csak a bal oldalán aludt. A jobb mindig üres maradt. Tiszta. Mint egy várakozás.
És aztán… egy nap reggel, amikor felkelt, észrevette, hogy a másik oldalon egy plüssmacit hagyott valaki. Egy kislány, az új testvére.
A gyerek odaszaladt.
– „Neked hoztam! Ő vigyáz rád. De csak akkor fog működni, ha nem hagyod őt egyedül.”
Zalán először vissza akarta adni. De aztán… valami megváltozott benne.
Aznap este először az ágy közepére feküdt.
És a plüss ott volt mellette. Nem az anyukája. De valaki, aki hozott egy új ígéretet:
A szeretet nem mindig úgy tér vissza, ahogy várjuk. Néha más testben jön. Más szavakkal. De ha figyelsz… felismered……
