A férj hazaér melóból, és már az előszobában érzi: valami nem oké. A lakás túl csendes. Az asszony túl kedves.
– Szia drágám! – mondja a feleség, mosolyogva. – Képzeld… anya nálunk alszik ma.
A férj megáll, mint a Windows, amikor frissít:
– Miért?
– Mert a lakásában festenek.
A férj bólint, lassan:
– Értem. És… meddig?
– Csak egy éjszaka.
A férj még lassabban bólint:
– Ezt már hallottam… történelemórán.
Megérkezik az anyós. Kabát, táska, szatyrok, plusz egy szatyor “csak apróság”, ami minimum egy kisebb élelmiszerüzlet.
Belép, körbenéz, aztán rögtön:
– Jaj, de jó, hogy nem vettetek még új kanapét, mert ez a szín… hát… bátor.
A férj mosolyog:
– Köszönjük, anya. Mi a bátor színeket szeretjük. Az igazság is ilyen.
Az anyós nem hallja a csipkedést, mert ő már a konyhában van:
– Hú, itt miért van így a fűszer? Én ezt átrendezném.
– És ez a kés… ez nem is éles.
– Na mindegy, majd holnap…
A férj csak annyit mond:
– Holnap?
Az asszony gyorsan:
– Ne… csak úgy mondta.
Este vacsora. Anyós eszik egy falatot, aztán leteszi a villát.
– Finom… csak én egy kicsit több… tudod… szeretetet tennék bele.
A férj bólint:
– Van benne szeretet. Csak nem feltűnő.
Lefekvés. Az asszony odasúgja a férjnek:
– Légy kedves. Csak egy este.
A férj:
– Kedves leszek. Én vagyok a kedvesség… túlélő változata.
Éjjel kettő. A férj félálomban hallja, hogy valaki matat a nappaliban. Kimegy… és ott áll az anyós a sötétben, kezében egy takaróval, mint egy szellem.
– Anyuka… minden rendben?
Az anyós suttog:
– Nem bírok aludni. Zavar a falióra. Ketyeg.
A férj nézi az órát:
– De hát… az nem is megy.
– Akkor miért ketyeg?
A férj:
– Az a türelmem.
Az anyós összeráncolja a szemöldökét, majd visszabattyog a vendégágyhoz.
Reggel. Kávé, csend, “még élünk” hangulat. A férj már majdnem megkönnyebbül, amikor az anyós bejelenti:
– Aranyom… olyan jó itt! Lehet, hogy… maradnék még egy kicsit.
A férj leteszi a bögrét.
– Még egy kicsit… mennyi?
– Hát… amíg kész nem lesz a festés.
A férj:
– És az mikor lesz kész?
Az anyós vállat von:
– Hát a festő azt mondta… “két nap”.
A férj felnéz az asszonyra:
– Ugye te is hallod, hogy ez a mondat ugyanaz, mint a “csak egy éjszaka”?
Az asszony:
– Ne dramatizálj.
A férj bólint, feláll, és eltűnik a szobában. Pár perc múlva visszajön egy papírral és tollal (mint a múltkor – de most hidegebb a mosolya).
Az anyós:
– Te mit csinálsz?
A férj nyugodtan:
– Csinálok egy kis… házirendet. Hogy mindenkinek könnyebb legyen.
Az anyós felcsillan:
– Jaj, de jó! Én imádom a szabályokat!
A férj ír, aztán hangosan felolvassa:
Aki vendég, az pihenhet.
Aki pihen, az nem szervez át semmit.
Aki kritizál, az mosogat.
Aki tanácsot ad, az takarít.
Aki azt mondja, “maradnék még”, az…
Az anyós már mosolyog:
– Na? Az mi?
A férj ránéz, és jön a hatalmas csattanó:
– …az átveszi a rezsit is, mert innentől társbérlő.
Csend.
Az anyós pislog.
– Társbérlő?!
A férj bólint, és még rátesz egy lapáttal:
– Igen. Nálunk a vendég státusz 24 óráig tart.
– Utána már nem vendég…
– hanem család.
– És a család… hát… beszáll.

Az asszony hátat fordít, hogy ne látszódjon, hogy nevet.
Az anyós meg olyan gyorsan kezdi keresni a festőt telefonon, mintha égne a fal.

































