A rendőrőrsön hétfő reggel olyan csend volt, hogy még a kávéfőző is suttogva pöfögött.
Béla őrmester megfogadta: ma nem idegeskedik, ma csak „profin” intézkedik, mint a tankönyvben.
Erre beesik egy férfi lihegve: „Biztos úr, ellopták az autómat!”
Béla felnéz, mint aki már előre érzi a baj szagát: „Rendszám?”
„Hát… azt nem tudom.”
„Típus?”
„Az se.”
„Szín?”
„Ilyen… autó-szín.”
Béla nagyot nyel: „Hol történt?”
„A házam előtt.”
„Mikor?”
„Hát… amikor lementem megnézni, már nem volt ott.”
Béla próbál ember maradni: „Kulcs megvan?”
A férfi büszkén előhúz egy kulcscsomót: „Igen, itt van!”
„És hol parkolt?”
„Pont a ‘Megállni tilos’ tábla alatt… de csak egy percre! Eskü!”
Béla felsóhajt: „Rendben. Leírjuk. Milyen különös ismertetőjele volt az autónak?”
„A bal oldalon volt egy karc.”
„Oké. Hol keletkezett?”
„Amikor nekimentem a kukának… de az mindegy, mert nem az volt a hibás, hanem a kukának rossz volt a kisugárzása.”
Béla hunyorog: „A kukának.”
„Igen, biztos úr, ma már minden rezonál.”
Béla beírja, mert nincs olyan rubrika, hogy emberi jelenség.
„Volt benne érték?”
„Hát a csomagtartóban volt egy tévé.”
„Új?”
„Nem, de még mindig okosabb nálam.”
Béla már majdnem mosolyog: „Papírjai vannak?”
„A kocsié? Nincsenek… de a tévéhez megvan a garancia!”
„Remek.”
Béla feláll: „Jöjjön, nézzük meg a helyszínt.”
Kimennek a ház elé, és a férfi mutatja a „bűn helyét” nagy komolyan, mint egy krimisorozatban.
Béla körbenéz… és ott áll az autó a sarkon, szépen, rendesen, mintha semmi se történt volna.
„Ez nem az?” – kérdezi Béla.
A férfi ránéz, elbizonytalanodik: „De… lehet… várjon… hát igen, ez az!”
Béla: „Akkor mégsem lopták el.”
A férfi: „Dehogynem! Csak visszahozták!”
Béla: „Miért hozták volna vissza?”
A férfi magabiztosan: „Mert a csomagtartóban ott volt a tévé garancialevele. Ilyen papírral senki nem mer bűnözni, biztos úr.”
Béla megáll, ránéz, és kimondja a nap mondatát:
„Uram… maga nem autót veszített el… maga a valóságot parkolta át a szomszéd utcába.”
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
