A levél alá egy apró szív került.
A cipős doboz ekkor már megtelt. A házban egyetlen tárgy volt, amit soha senki nem mozdított el: a doboz a kandalló melletti polcon.
A szomszéd néni, aki néha hozott levest, megtalálta a leveleket, mikor László már nem ébredt fel.
Nem tudta, mit kezdjen velük. De a lánya, aki újságíró volt, azt mondta:
„Ezek nem csak levelek. Ezek szeretetből írt imák.”
És akkor kiadott egy könyvet: „Levelek a csillagoknak” címmel.
A könyv borítóján egy apát ábrázoltak, ahogy a téli ablaknál ül, kezében papír, a háttérben egy kislány rajzolt alakja, halvány fényből.
A könyvet világszerte olvasták. Sokan sírtak. Sokan írtak utána saját leveleket is.
De senki nem tudta, hogy a házban, ahol a levelek születtek, a kandalló párkányán még mindig ott állt egy zenedoboz. Kézzel festett. Fából.
És ha felhúzták, a kis balerina forogni kezdett.
És az a dallam… mindig visszahozta Dorkát…..
További cikkek
