A férj boldogan érkezett haza, kezében egy hatalmas szatyorral, tele mindenféle akciós „kincsekkel”, amiket ő hősiesen életmentő beszerzésnek hitt.
Már az előszobában elkezdte kipakolni, mint egy büszke vadász, aki zsákmányt hozott:
– Nézd, drágám! Megint találtam három dolgot féláron!
Hirdetés
A feleség a konyhaajtónál jelent meg.
Nem mosolygott.
A mosoly lehetősége sem merült fel.
Olyan arccal nézett a szatyorra, mint egy profi tűzszerész, aki pontosan tudja: amit lát, az 100% veszélyes.
– Tényleg? – kérdezte lassan. – Féláron?
A férj kihúzta magát, büszkén bólogatott.
– Persze! Tudod, én mindig figyelem az ajánlatokat.
A feleség közelebb lépett, karba tett kézzel, és felvette azt a „na most magyarázd ki ebből” nézést, amit minden férfi minimum évente kétszer megtapasztal.
– Drágám, azt mondd meg nekem…
Hirdetés
A férj már nyelt egyet. Ez a hang ugyanis a vihar előtti madártalan csend.
– …ha nem is kellett ez a három dolog, akkor miért fontos, hogy féláron volt?
A férj lefagyott.
A processzora túlmelegedett.
A rendszer összeomlott.
– Ööö… hát… mert… jó üzlet volt?
A feleség lassan bólintott.
– Értem. Tehát spóroltál… azzal, hogy elköltöttél tízezer forintot olyanokra, amikre nincs szükségünk.
A férj próbált gyorsan új szavakat keresni, új stratégiát, új életet — de a feleség már ráemelte a tekintetét: a végső igazságfényszórót.
– Drágám – mondta halkan –, ha így „spórolsz”, akkor én a jövő hónapban elmegyek ruhát venni. A dupla árú részt. Azt mondom majd a pénztárnál, hogy „Csak visszaegyensúlyozom a férjem megtakarításait.”
A férj tátva maradt szájjal ült.
– Te… ezt nem gondolod komolyan…
A feleség mosolygott.
Az a mosoly volt.
A férj tudta: mindent komolyan gondol.
Hirdetés
És abban a percben elhatározta, hogy a következő hónapban csak egy dolgot vesz meg akciósan: csendet.
