A nagymama ott áll a kapuban, várja a postást.
Nem azért, mert jön a nyugdíj — hanem mert a neten rendelt valamit.
Olyat, amit ő maga se tud pontosan, mi.
Megjön a postás, izzadtan, lihegve:
– Jó napot, Marika néni! Meghoztam a csomagot… de ez valami nagyon nehéz!
A nagyi összeszűkíti a szemét, mint aki egy bűntényt vizsgál.
– Biztos jó helyre hozta?
– Persze! Marika néni, a neve itt van a bigyón! – mutatja a postás.
A nagyi gyanakodva:
– Fiam, én csak egy szépítős készletet rendeltem.
A postás elröhögi magát:
– Hát, akkor ez nagyon durván szépít! Ez legalább 15 kiló.
A nagyi kelletlen:
– Na jól van, fiam, hozza be a házba.
A postás beviszi, lerakja az asztalra, a nagyi körbejárja, mint vadász a friss vadnyomot.
– Hát ez mi a manó lehet? – morogja.
A postás megvakarja a fejét:
– Nyissa ki, oszt megtudjuk!
A nagyi óvatosan tépi a kartont.
Papír zizeg.
Fólia csörög.
Aztán előkerül valami hosszú, fényes… csöves alakú tárgy.
A postás kikerekedett szemmel:
– Jézusmária, Marika néni… ez mi?
A nagyi meglepő nyugalommal:
– Te fiam… én már semmin nem lepődök meg.
Újabb papirok le.
És végre meglátják a címkét:
„Parkside nagy teljesítményű elektromos ágaprító, 3000W”
A postás felnevet:
– Marika néni!!! Maga ágaprítót vett?!?!
A nagyi vállat von:
– Há’ gondoltam, legyen valami szépítő eszköz…
A postás csuklik a röhögéstől:
– Ez ágaprít, nem ráncot!
A nagyi hűvösen:
– Ugyan már, fiam, ne okoskodj! A kertben is rendet kell tartani.
A postás még mindig röhög:
– De hát minek magának ekkora gép?
A nagyi lassan felnéz, halkan, komolyan:
– Tudod, fiam… a szomszéd Pistának nagy pofája van. Gondoltam… talán az ágaprító elég meggyőző.
A postás elsápad:
– Marika néni… ez vicc, ugye?
A nagyi mosolyog:
– Fiam, az életben két dolog fontos: jó ásó és jó szomszéd. Ha valamelyik hiányzik… hát, akkor kell az ágaprító.
A postás hátrál:
– Akkor… én most… megyek is.
A nagyi elégedetten:
– Jól teszed, fiam. Nehogy azt hidd, csak a faágakat aprítja ez!!
