Egy fiatal pár ült be hozzánk.
Nevettek, egymás kezét fogták, látszott, hogy ritka alkalom, amikor kikapcsolódhatnak.
Hamburgert és üdítőt rendeltek, nem sokat, de jókedvűen ettek.
Mi, a pult mögül, mosolyogva figyeltük őket.
Amikor eljött a fizetés ideje, hirtelen elkomorodtak.
A fiú zsebébe nyúlt, hosszasan keresgélt, majd széttárta a kezét.
Mária, a kolléganőm, feszülten nézte a jelenetet.
– Ne már… – sóhajtotta.
A lány szeme könnybe lábadt.
– Bocsánat… azt hittük, elég lesz, amit hoztunk – mondta.
Egy pillanatig csend volt. A feszültség szinte tapintható.
Aztán odaléptem hozzájuk.
– Mennyi hiányzik? – kérdeztem.
– Háromezer forint – felelte a fiú halkan.
Mária sóhajtott, de végül intett:
– Rendben. Ez most a ház ajándéka.
A pár egyszerre tört ki sírásban.
– Köszönjük… nem tudják, mit jelent ez nekünk. Ma ünnepelni akartunk. Holnap születik meg a kisbabánk.
Amikor elmentek, Máriával percekig csak álltunk az ajtóban.
Mintha tényleg egy kicsit melegebb lett volna a világ…..
