Egy férfi bemegy az okmányirodába, mert lejárt a személyije.
Szokásos reggel: kávé, morcos tekintetek, sorszám. Ő a 327-es.
A kijelző 112-nél jár.
– Nem baj – gondolja – addig legalább elolvasok egy könyvet.
Nincs nála könyv.
Csak egy kifli és egy Tic Tac.
Mire a 327-re érnek, már kívülről tudja a mögötte ülő néni gyógyszerlistáját,
és három új koncepciót dolgozott ki a magyar közigazgatás reformjára.
Egyik sem működik.
Végül szólítják:
– 327-es!
Büszkén feláll.
Előveszi a régi személyit.
Az ügyintéző rápillant, majd így szól:
– Hm. Ön… nem is létezik.
– Tessék?
– Itt azt írja, hogy 2003-ban megszűnt, mint természetes személy.
– Már hogy szűntem volna meg?!
– Hát… itt van a nyilvántartásban. Szárazbélyeg is van rajta.
A férfi zavartan ül, vakarózik.
– De… akkor ki fizette a villanyszámlát eddig?
A gép hirtelen pittyegni kezd. Az ügyintéző elsápad.
– Úristen… most nézem csak… ön már 8 éve dolgozik nálunk!
A férfi dermedten néz maga elé:
– Ez megmagyarázná, miért vágytam mindig laminálóra…
A sarokban megszólal egy automata hang:
– Új sorszám: 328!
