Marika néni, a jó öreg székely asszony, megy be a városba, kezében egy hatalmas szatyor kolbásszal, oldalt a húga hangosan fújtat.
Megszólal a húga:
– Te, Marika, miért nem használsz GPS-t, mint a városi népek?
– Én? GPS-t? Há’ minek az nekem?
– Hát hogy tudjad, merre kell menni!
– Én mindig tudom, merre kell menni: ahol füst száll, ott ember főz. Ahol ember főz, ott asztal van. Ahol asztal van, ott pálinka is.
– De hát el lehet tévedni!
– Nem lehet. Ha eltévedek, addig megyek, míg valaki rám nem köszön. Ha rám köszön, megkérdem: „Hé, komám, ez még mindig Székelyföld?”
– És ha azt mondja, nem?
– Akkor addig maradok, míg azzá nem lesz!
A húga nem szól többet, csak csendben követi…
Két órával később már egy idegen háznál ülnek, Marika néni tepertőt kanalaz egy ismeretlen fazékból.
– Te, Marika… ez most kinek a lakása?
– Nem tudom, de a kutya beengedett, a férj meg nem szólt semmit. Ez nálunk elfogadás.
További cikkek
