😢„Maga nem emlékszik rám, igaz?” – kérdezte a hajléktalan nő a kasszánál. Amikor a boltvezető felismerte, elsápadt…💔

Történet így kezdődött…..

– Elnézést… nem tudná ezt kifizetni helyettem? – kérdezte a nő halkan, a kosarában csak egy kenyér, tej és pár alma volt. A boltvezető, Péter, már épp el akarta küldeni, amikor a nő ráemelte a szemét.

– Maga nem emlékszik rám, igaz?

Péter elbizonytalanodott. A nő sovány volt, arca megviselt, de a szeme…

– Én voltam az a kislány… akit maga egyszer felpofozott a suliban. Mert koszos ruhában jöttem, és maga szerint büdös voltam. Emlékszik? Édesanyám beteg volt, én meg próbáltam helytállni. Tizenkét éves voltam.

Péter sápadtan nézte. Emlékezett. A tanári szobában akkor mindenki nevetett a kis Hajnalka történetén. Ő is.

Most pedig itt állt előtte, rongyosan, de büszkén.

– Ma jöttem vissza, hogy köszönetet mondjak… Mert maga miatt döntöttem el, hogy soha, de soha nem bántok meg senkit. Jelenleg szociális munkás vagyok. És naponta etetek embereket az utcán. Mint most.

Hajnalka kivett egy borítékot. Belsejében több tízezer forint volt. Letette a pultra.

– Ezt nem magának hoztam. A következő éhes embernek.

Aztán elfordult, és kisétált.

Péter nem szólt. Csak állt ott, némán. És valami fájdalmasan szégyenteljes dolog hullott a szemébe.