Az élet és az embertársaink folyamatosan próbára teszik a türelmünket, és feszegetik a tűréshatárunkat. Egy idő után azért hozzászokunk és megtanuljuk, illetve megpróbáljuk kizárni az életünkből a zavaró tényezőket. A közeli szeretteink esetében ez könnyebben megy, de azért nem zökkenőmentesen. Van, akinél gyakrabban, van, akinél ritkábban, de mindenkinél megesik, hogy már nem bírja tovább cérnával és kiadja magából valamilyen úton-módon a dühét. Egyesek például azt a módszert választják, hogy megosztják a világgal, hogy mi az, ami zavarja őket.
Amikor egy nő rendszeresen kap ilyen és ehhez hasonló üzeneteket, akkor nagy önuralomra van szüksége, hogy a sokadik után is megőrizze a türelmét.
Nagyon érzékletesen fogalmazta meg számára az igazságot.
Az egyik rokonom kölcsönkérte tőlem az autómat, és utána így kaptam vissza tőle:
A két gyermekem ma odajött hozzám, miközben otthonról dolgoztam, és elkezdtek panaszkodni: „Anya, nem találunk a konyhában semmi ennivalót ebédre.” Ezután kimentem a konyhába, és ekkor készítettem ezt a néhány fotót:
Rendeltem néhány bakelit lemezt a netről, és a kézbesítő berakta a csomagot a postaládámba még annak ellenére is, hogy az nem fért be.
A feleségem szerint ez a mogyoróvajas üveg már üres, ezért lazán kidobta a szemetesbe.
A kábel tv szerelő a kislányom falnak támasztott hulahopp karikáján keresztül vezetett át egy kábelt.
A lakótársam úgy eszi a banánt, hogy levágja a felét, a maradék része pedig általában addig rohad a tartón, amíg én ki nem dobom.
A párom soha nem issza meg teljesen az üdítőjét, mielőtt kibontana egy újat. Így a hűtőnkben folyamatosan gyűlnek a bontott üdítők.
