Nem minden ember képes arra, hogy a saját gyengeségeiről, kudarcairól, és hibáiról őszintén beszéljen, és siránkozás helyett inkább egy jóízűt nevessen azokon. Pedig segíthet hamarabb túllendülni a kellemetlenségeken, és aki tud egy jóízűt nevetni saját magán, azt egyáltalán nem zavarja az sem, ha esetleg más emberek is rajtuk nevetnek. Sőt, vannak olyanok, akik irónikusan kifejezetten azzal a céllal osztják meg az életük egy-egy kínos, vagy éppen kellemetlen mozzanatát másokkal, hogy megnevettessenek másokat.
1. Ma egy csinos lány a kávézóban odajött hozzám, és megkérdezte:
– Szia, egyedül vagy?
Én erre csillogó szemekkel, mosolyogva vágtam rá, hogy „igen”, mire a lány megfogta az asztalomnál lévő üres széket, és elvitte magával.
2. Az anyám azt mondta az apámnak, hogy szerinte nem elég szép és megnyerő a mosolya, ezért az apám poénból rendelt magának a netről egy műanyag műfogsort, hogy „tökéletes” legyen a mosolya.
3. Egyelőre nem egészen a tervek szerint alakul az életem:
Én 6 évesen: Orvos szeretnék lenni!
Én 16 évesen: Nővér szeretnék lenni!
Én 19 évesen: Megpróbálkozok a könyveléssel.
Én 22 évesen: Ketchupot vagy majonézt kérsz a sültkrumpli mellé?
4. A lakótársammal megpróbáltuk a kanapét bevinni a nappaliba, de annyira beragadt az ajtóban, hogy azóta meg sem bírjuk mozdítani. Azt hiszem, hogy meg kell tanulnunk együtt élni a helyzettel.
5. Ha valaki megkérdezi tőlem, hogy hová utaztam a nyáron, akkor csak megmutatom neki ezt a képet:
6. Az édesapám humorosan fogja fel a kopaszodásást: