Az anyós szombat este váratlanul ott maradt náluk aludni.
A veje már vacsora közben érezte, hogy ebből baj lesz.
Az anyós ugyanis túl kedves volt.
Az pedig mindig gyanús.
– Fiam, szedj még egy kis pörköltet!
– Nem kérek, köszönöm.
– Ugyan már, olyan sovány vagy!
A veje ránézett a hasára.
– Maga szerint?
– Hát… lélekben biztos.
A feleség próbált nem nevetni.
Az anyós közben folytatta.
– Tudod, én csak jót akarok nektek.
– Tudom – mondta a veje.
– Ettől félek.
Az anyós úgy tett, mintha nem hallotta volna.
Vacsora után elővette a hálóingét.
A veje arca elsápadt.
– Maga tényleg itt alszik?
– Persze.
– Meddig?
– Reggelig.
– Az még nagyon messze van…
Az anyós bevonult a vendégszobába.
A veje pedig leült a kanapéra, mint egy ember, aki elvesztette a pert.
A felesége megsimogatta a vállát.
– Ne dramatizálj.
– Én?
– Igen.
– Nem dramatizálok.
– Akkor miért nézel úgy, mint akit száműztek?
– Mert holnap reggelig nem lehet hangosan élni.
Késő este minden elcsendesedett.
A veje végre kezdett megnyugodni.
Aztán hirtelen nyikorgott az ajtó.
Az anyós jelent meg a folyosón.
– Fiam…
– Tessék? – kérdezte rémülten.
– Nem tudok aludni.
– Sajnálom.
– Túl puha az ágy.
– Akkor?
– Cseréljünk.
A veje néhány másodpercig némán nézte.
Aztán lassan megszólalt:
– Anyuka…
– maga tényleg úgy mozog ebben a lakásban…
– mint a Windows-frissítés.
– Senki nem kérte…
– mégis egész éjjel miattad nem alszik senki. 😄
