A székely bácsi kimegy reggel az udvarra, nézi a hegyeket, aztán nagyot sóhajt.
A szomszéd épp akkor ballag át a kerítés mellett, s odaszól:
– Mi a baj, komám, olyan vagy, mint aki elvesztette a fél világot.
A székely megvakarja a bajszát:
– Há’ csak gondolkodok.
A szomszéd megáll, mert ritka pillanat, hogy a székely gondolkodik.
– És min gondolkodol ilyen nagy hévvel?
– Hát azon, hogy a fiam tegnap azt mondta, elmegy a városba szerencsét próbálni.
A szomszéd bólint.
– Az bizony nagy dolog. Mit csinál ott?
– Azt mondta, informatikus lesz.
– Az meg miféle állat? – kérdi a szomszéd.
– Nem tudom, de azt mondta, egész nap gépeket simogat.
A szomszéd elneveti magát.
– Hát akkor jó sora lesz.
– Há’ én is ezt mondtam neki – folytatja a székely –, csak aztán megkérdeztem, hogy mennyi fizetést adnak azért, hogy gépeket simogat.
A szomszéd kíváncsian közelebb hajol.
– És mit mondott?
– Azt, hogy sokat.
– Hát akkor örülj neki, komám.
– Örülnék én, csak…
A szomszéd már türelmetlen.
– Csak mi?
– Csak attól félek, hogy a végén még jobban megszereti azt a gépet, mint a menyecskét.
A szomszéd felnevet, de a székely komolyan folytatja:
– Mert ha a menyecske megsértődik, az még hagyján.
– De ha a gép sértődik meg? – kérdi a szomszéd.
– Na látod, komám, attól félek én. A menyecske csak kiabál. A gép meg bosszút áll.
A szomszéd értetlenül néz.
– Mégis hogyan?
A székely megvonja a vállát:
– Hát leáll. Pont akkor, amikor a legnagyobb szükség lenne rá.
A szomszéd bólogat.
– Az tényleg veszélyes.
A székely pedig nagyot sóhajt:
– Mondtam is a fiamnak: fiam, a menyecskét tartsd meg, a gépet meg csak óvatosan simogasd.
