Két rendőr járőrözik éjszaka. Telihold, köd, a város olyan csendes, mintha “némára” lenne téve.
Egyszer csak meglátnak egy fickót a parkban, aki négykézláb mászik a bokrok között, és valamit nagyon keres.
Az egyik rendőr odalép, hivatalos hangon:
– Jó estét! Mit csinál itt?
A fickó idegesen:
– Elhagytam a kulcsom… és keresem!
A másik rendőr rögtön rákapcsol, mert végre történik valami:
– Hol hagyta el?
– Hát… ott a sötétben, a padnál, a fa alatt.
A rendőr körbenéz: ott tényleg sötét van, mint a kasszafiók zárás után.
Az első rendőr gondolkodik, aztán nagy okosan:
– Akkor miért itt keresi, ahol világos van?
A fickó felnéz rájuk, teljes természetességgel:
– Mert itt jobban látok.
A két rendőr egymásra néz. Az egyik bólint, mintha teljesen logikus lenne:
– Hát… jogos.
Le is térdelnek, és mindhárman keresik a kulcsot a lámpa alatt. Tíz perc, húsz perc, semmi.
A másik rendőr megunja, feláll, leporolja a nadrágját:
– Na jó. Álljunk meg egy pillanatra. Biztos, hogy itt hagyta el?
A fickó:
– Nem. Mondtam… ott a padnál.
A rendőr:
– Akkor menjünk oda, és keressük ott!
A fickó rázza a fejét:
– Á, oda ne… ott sötét van.
A rendőr megáll, és nagyon komolyan, szakmai fölénnyel odaszúrja a nagy megfejtést:
– Uram… mi rendőrök vagyunk.
– Mi nem azt keressük, ami logikus…
…hanem azt, amit a jelentésben majd könnyű leírni.
