A férj egy este szokatlanul csendes.
Nem kommentálja a híreket.
Nem vált csatornát.
Nem kér vacsorát.
A feleség ezt öt percig bírja.
– Mi baj van?
– Semmi.
– Az már baj.
– Csak fáradt vagyok.
– Attól még szoktál panaszkodni.
A férj felsóhajt.
– Gondolkodtam rajtunk.
A feleség leteszi a telefont.
– Kezdek félni.
– Szerinted még izgalmas vagyok?
– Mikor?
– Úgy… általában.
– Attól függ, mit csinálsz.
– Például most?
– Most például beszélsz, és ez már gyanús.
A férj közelebb ül.
– Néha úgy érzem, már nem figyelsz rám.
– Tegnap szóltam, hogy vidd le a szemetet.
– Az nem figyelem, az feladat.
– Nálunk a kettő összeér.
A férj elmosolyodik.
– Emlékszel, amikor megismerkedtünk?
– Igen.
– Akkor mindig meghallgattál.
– Akkor kevesebbet beszéltél.
Csend.
A férj komolyan ránéz.
– Mit gondolsz, mi a legnagyobb hibám?
A feleség gondolkodik.
– Hányat mondhatok?
– Egyet.
– Hogy mindig akkor kérdezel, amikor már eldöntöttél valamit.
– Például?
– Most is.
– Mit döntöttem el?
A feleség feláll, és a szemébe néz.
– Hogy most valami nagyot akarsz mondani.
A férj bólint.
– Igen.
– Akkor mondd.
– Szerintem…
– Igen?
– …szerintem ideje változtatnunk.
A feleség karba teszi a kezét.
– Sejtettem.
– Tényleg?
– Igen.
– Honnan?
A feleség elmosolyodik, és nyugodtan válaszol:
– Mert már fél órája beszélsz, és még mindig nem mondtad ki, hogy mit rontottál el. 😏💥
