A postás reggel óta járja a falut, eső esik, cipő átázva, lelke elhagyta már a testét.
Megáll a székely bácsi háza előtt, ahol még a kerítés is gyanakodva áll.
Bekopog.
Semmi.
Még egyszer.
Az ajtó kinyílik két centire.
– Mit akar?
– Posta.
– Láttam.
– Ajánlott levelet hoztam.
– Nekem?
– A név stimmel.
– Az nem bizonyíték.
A postás sóhajt.
– Alá kellene írni.
– Mi van benne?
– Hivatalos papír.
– Akkor baj.
– Nem tudom.
– Akkor nagy baj.
Csend.
A postás idegesen toporog.
– Bátyám, ez fontos.
– Mennyire?
– Nagyon.
– Akkor tegye le.
– De át kell venni személyesen!
– Akkor tartsa meg.
– Nem tarthatom meg!
– Akkor dobja be.
– Nem dobhatom be!
A székely bácsi elgondolkodik.
– Mondja, postás úr…
– Igen?
– Maga futni tud?
– Tessék?
– Gyorsan.
– Hát… ha kell.
A székely bólint.
– Jó.
Kinyitja az ajtót teljesen, elveszi a levelet, ránéz a borítékra.
– Na, most figyeljen.
A postás hátralép egyet.
– Ha jó hír…
– Igen?
– Akkor aláírom.
– És ha rossz?
A székely bácsi mosolyog, lassan felnéz.
– Akkor maga az én életbiztosításom… mert aki ezt hozta, az fut először. 😳🔥
