A rendőr egy hosszú, eseménytelen műszak végén áll az út szélén, amikor már a gondolatai is szabadságon vannak.
Megállít egy autót, ami pont annyira lassú, hogy bosszantó legyen.
Az autó azonnal félreáll, index, kézifék, motor le.
– Jó estét, közúti ellenőrzés – mondja a rendőr unott hangon.
– Jó estét, biztos úr – feleli az autós mosolyogva.
A papírok már a kezében vannak, mielőtt kérnék.
Jogsi, forgalmi, biztosítás, még egy tartalék toll is kiesik a mappából.
A rendőr felvonja a szemöldökét.
– Uram… maga mindig ilyen felkészült?
– Csak ha ideges vagyok.
– És most ideges?
– Igen.
A rendőr körbejárja az autót.
Gumik jók, lámpák jók, ablakmosó tele.
– Alkoholt fogyasztott?
– Nem.
– Drogot?
– Csak cukrot, de azt is régen.
A szonda nulla.
A rendőr sóhajt.
– Mondja, hova siet ennyire?
– Sehová.
– Akkor miért remeg a lába?
Az autós lenéz, majd felnéz.
– Mert maga itt áll.
A rendőr elmosolyodik.
– Ne aggódjon, mindjárt vége.
– Tudom.
– Honnan tudja?
– Mert mindig itt engednek el.
A rendőr visszaadja a papírokat.
– Mehet.
Az autós már indulna, de hirtelen megáll.
– Biztos úr… kérdezhetek valamit?
– Persze.
– Maga hisz a véletlenekben?
– Nem igazán.
Az autós elmosolyodik, és hátranéz a hátsó ülésre.
– Akkor jó.
– Miért?
– Mert maga ma a harmadik rendőr, aki megállított… és mindhárom az apósom volt.
