A temető kihalt volt azon a hűvös, novemberi délutánon. A fák már rég elengedték leveleiket, csak a szél beszélt, suttogva, mint valami rég elfeledett titkot. Egy fiatal férfi állt egy friss sír előtt. Reszkető kézzel gyújtott meg egy mécsest. Majd leült a földre, a hideg kő mellé.
Aztán elővett egy gyűrött levelet a kabátzsebéből. És olvasni kezdte – de nem hangosan. Magában. Minden egyes sor után nyelt egyet. De a szeme így is megtelt könnyel.
„Drága Anyám…
Megkéstem. Tudom. Mert te már nem hallasz engem. És ez a legnagyobb büntetés: hogy most mondanék el mindent… de te már nem vagy itt.
Haragudtam rád. Olyan sokáig haragudtam. Mert szegények voltunk, mert sosem vettél nekem márkás cipőt, mert nem volt PlayStationöm, csak könyveim, amiket sosem kértem.
Haragudtam, amikor nem engedtél el éjjel bulizni, és amikor hajnalban sírva vártál, mert elkéstem. Azt mondtad, egyszer én is szülő leszek… és megértem.
Azt mondtad, az anyai szív olyat is lát, amit a szem nem. Én csak nevettelek.
Aztán elmentem otthonról. El sem köszöntem rendesen. Azt mondtam, ‘Majd hívlak’. Nem hívtalak.
Azt mondtad, fáj valamid. De én azt hittem, csak dramatizálsz. Nem mentem el veled az orvoshoz. Elfoglalt voltam. Dolgom volt.
És most itt vagyok. Előtted. De te már nem válaszolsz.
Tudod, mit adnék egyetlen ölelésedért? Egyetlen veszekedésedért? Egyetlen… ‘vigyázz magadra’-ért?
Azt mondtad, anyának lenni fáj – de megéri. Most értem.
Csak azt akarom, hogy tudd: köszönöm.
A ruhákat. A hajnalig varrt jelmezeket. A síró éjszakákat. A titokban hozott lázcsillapítót.
A hiteket, amiket bennem tartottál, amikor már én sem hittem magamban.
A szeretetet, amit csak utólag értettem meg.
Sajnálom, hogy már későn.
A te fiad.”
A férfi sokáig ült még ott, a hideg földön. A mécses lassan leégett.
Aztán felállt. És egy apró dolgot tett le a sírra. Egy régi, gyűrött plüssmackót. Azt, amit anyja varrt neki, amikor hatéves volt, és kórházba került.
hirdetés
Nem szólt senkihez. Csak elment.
De aznap este, a temető gondnoka, egy öreg férfi, különös dologról mesélt a kocsmában:
– Valaki levelet olvasott fel… de mintha… mintha a szél visszasuttogta volna a választ.
Tetszett? Oszd meg az ismerőseiddel is!
hirdetés
