A műtétre október 3-án került sor, a szövettan pedig megerősítette, a daganat rákos blastoma volt – a rák egyik legagresszívabb formája.
Hogy megfékezzék a kórt, Zoénak a kemoterápia háromszorosát adták. „Annyira jól tűrtem, amennyire csak lehet, ez elég kemény diéta. Az ötödik körben vagyok a nyolcból összesen – ez három kemoterápiás gyógyszer körönként” – részletezte a bátor édesanya, aki idő közben egy természetgyógyászati klinika szaktanácsait is kamatoztatja.
„Alapvetően csak azt a megközelítést választottam, hogy mindent beleadok, javítok a prognózisomon, amennyire csak lehet” – tette hozzá Gardner-Lawson, aki a túlélésben reménykedik.
Az édesanya úgy véli, ha korábban elég okos lett volna, és elvégeztette volna a széklet immunokémiai tesztet (FIT), az orvosok talán már évekkel ezelőtt felfedezték volna a rákját. Ezért most azért is küzd, hogy a kiharcolja a bélrákszűrés alsó kórhatárának „legalább 30 évre, ha nem 25 évre” való csökkentését.
Egyelőre nem tudni, hogy Zoe szervezete mit kezd majd a kapott kezeléssel. „A terv az, hogy amint túl leszek a hatodik kemoterápián, remélik, hogy jól reagálok majd. Ha minden rendben lesz, be kell jelentkeznem egy második műtétre – a maradék gyomornyirokcsomók és a májamon lévő két daganat eltávolítására” – számolt be az anyuka.
Hozzátette: „Ha a betegségemet korábban észreveszik, könnyebb lett volna kezelni… Szerintem csökkenteni kell a szűrővizsgálatok alsó korhatárát.”
Zoe a professzorától, dr. Jamie Murphy-től azt is megtudta, akár már négy éve is együtt élhetett a rákkal, mielőtt kiderült a diagnózisa. „Ez rémisztő! Ha minden jól megy, még mindig van esélyem arra, hogy elérjem a ’betegségre utaló jelek nélküli állapotot’, de minden ettől a következő néhány évtől függ” – reménykedik Zoe.
via
via