Matektanárnéni belép az osztályba, kezében kréta, a gyerekek pedig már érzik, hogy baj lesz.
– Na gyerekek, ma a valószínűség-számítást vesszük!
Kis Pisti rögtön jelentkezik:
– Tanárnő, az a tantárgy, hogy mennyi az esélye, hogy megússzuk a dolgozatot?
Hirdetés
A tanárnő felsóhajt:
– Pontosan, Pisti… csak sajnos most nulla az esély.
Elkezdődik a dolgozat.
A többiek szorgalmasan írnak, csak Pisti néz ki az ablakon.
A tanár odamegy:
– Pisti, te mit csinálsz?
– Gondolkodom, tanárnő!
– De hát nem írsz semmit!
– Én a kreatív részre gyúrok, a matek unalmas.
A tanárnő ránéz, és felírja a táblára:
Ha 1 almád van, és kapsz még 2-t, mennyid lesz összesen?
Pisti feláll, elgondolkodik, majd megszólal:
– Attól függ, tanárnő… kinek a kosarából vesszük?
A gyerekek nevetnek, a tanár már vörös, mint a paprika.
– Pisti, az élet nem mindig vicces dolog!
– Tudom, tanárnő… azért próbálom feldobni!
Hirdetés
A végén dolgozatot szednek be.
A tanár átnézi, és látja, hogy Pisti papírján csak ennyi áll:
„A matematika olyan, mint az anyósom: mindig beleszól, pedig senki nem kérte.”
Hirdetés
Másnap a szülőit behívják.
Pisti apja megérkezik, sapka félrecsúszva:
– Mi baj van a gyerekkel, tanárnő?
– A fia folyton viccelődik az órán, és semmit nem tanul!
– Legalább örömet visz a tanterembe – mondja az apa büszkén.
– De hát ez iskola! – fakad ki a tanárnő.
– Tudom, tanárnő, de ha ennyit nevetnek, legalább nem sírnak!
A végén, mikor Pisti kijön az iskolából, azt mondja az apjának:
– Apa, ma megtanultam, hogy a nulla is szám!
– Igen?
– Igen, a tanárnő ma ezt adta rám osztályzatnak!
